Az Önéletírás, az Imádságoskönyv, a Sudores et Cruces, a Moribunda Transylvania, a Penetralia, az Olajágat viselő Noé galambja, a jóformán ismeretlen, csupán két lapnyi töredékben fennmaradt Corona muralis, az Apologia Ministrorium… és számos más tervezet, beadvány mellett a szakirodalom egybehangzóan Bethlennek tulajdonítja Austriaca Austeritas, az Austriacae Austeritatis Continuatio, és az Austriacae Austeritatis, ejusdemque Continuationis Confirmatio című, névtelenül, illetve álnévvel és hamis helynévvel megjelentetett politikai célzatú röpiratokat.¹

A kor e három legismertebb publicisztikai művének szerzőjét megnevező írások jól megfigyelhetően egyetlen közös forrásra nyúlnak vissza: Szabó Károlyra. Ő volt az, aki bizonyító szó, alapos indok és félreérthetetlen korabeli utalás nélkül leírta az Austriaca Austeritasról és folytatásáról: „A könyv névtelen szerzője Bethlen Miklós.”; a Continuationis Confirmatioról: ,,Az álnevű szerző Bethlen Miklós.”

Ha a hozzáférhető példányokat szemügyre vesszük, nem találunk olyan külsődleges jelet, possessor-bejegyzést, marginális jegyzetet, amely a szerző kilétéről tanúskodna. Valószínű, hogy Szabó Károly is kizárásos alapon próbálta a szerzőt megállapítani, s Erdélyben Bethlen Miklós volt számára az egyetlen olyan kiművelt emberfő, jó tollú publicista, akit a szerzőséggel meggyanúsíthatott. Hogy vélekedése milyen szilárd talajra épült, szemléltetően mutatja a Falsitas toti mundo detecta² c. vitairat, amit – Szabó szavait kölcsönözve – „legnagyobb valószínűséggel” ugyancsak Bethlen írt. E mű szerzőjének kilétét azonban éppen Bethlen Miklós fedte fel számunkra az Önéletírása lapjain:

Még én külön írtam vala Heidelbergába Joachimus Camerarius, és több, az elector körül lévő jó uraimnak, és az én praeceptorimnak a professzoroknak, adjungálván az akkor Bársony püspöktől Magyarországban kibocsátott »Veritas toti mundo declarata« nevű könyvecskét cum refutatione Joannis Pósaházi sub titulo: »Falsitas toti mundo detecta«, még holmi ahhoz tartozó maradékokkal.³

E levélküldése 1672-ben történt, mely évben Pósaházi műve is napvilágot látott, s a „holmi ahhoz tartozó maradékok” talán az 1672-ben egy kötetben kibocsátott Austriaca Austeritas és az Austriacae Austeritatis Continuatio lehetett.

Kérdés, ha Szabó Károly e könyvnél ily nyilvánvalóan tévedett, nem tarthatjuk-e joggal ugyanilyen megalapozatlannak azonosítását az Austriaca-sorozat esetében is. Ítéletét az utókor kritikátlanul átvette, s Lukinich nyíltan célzatos Bethlen család-monográfiája már magától értetődő természetességgel veszi fel Bethlen művei közé a felsoroltakat.

Bethlen Miklóst megbízták egy röpirat megszerkesztésével, melynek álnéven s esetleg hamis nyomdahely-feltüntetéssel kellett megjelennie, hogy minden sérelmet takargatás nélkül feltárhassanak benne anélkül, hogy ezért akár a porta, akár a bécsi udvar magyarázatokat kívánhatna a fejedelmi udvartól.⁴

Lukinich szerint a külföldi közvélemény tájékoztatása végett – s a protestáns fejedelmeknek el nem küldött levelek helyett – így jött létre az Austriaca Austeritas. Majd 1672-ben újabb röpirattal jelentkezett Bethlen, az Austriacae Austeritatis Continuatioval, amely az I. Lipót és kormánya foganatosította megtorló, protestánsüldöző intézkedéseket volt hivatva előszámlálni.

Szabó Károllyal ellentétben Lukinich Imre viszont már úgy tudja, hogy Bethlen e műve befejeztével téteti kritika tárgyává Bársony György művét Pósaházi Jánossal (Falsitas toti mundo detecta). E tény azonban még inkább felerősíti kételyeinket. Ugyanis ha a rendkívül felkészült, széles látókörű, erősen polemizáló hajlamú Bethlen írta az Austriaca Austeritast és folytatását, akkor a legkézenfekvőbb az lett volna, ha vitapartnere állításait cáfolva önmaga korábbi állításait védelmezte volna, s nem mással végezteti el a nagy anyagismeretet kívánó munkát.

1672. január 27-i, Teleki Mihályhoz intézett leveléből kiviláglik, hogy Bethlen jól ismerte az Austriaca Austeritast. Sőt, amennyiben az alábbi kiemelt sorok az Austriacae Austeritatis Continuatiora vonatkoztathatók, talán a folytatására is vállalkozott:

Minap újabb formába megírám ismét az leveleket oda fel, de az urak azt találták, a kik Csenádon együtt voltak, hogy sem instructiot, sem azt az levelet fejedelem pecséti és subscriptioja alatt nem bátorságos felküldeni, hanem in forma libelli kell egy írást csinálni és az Austriaca Austeritáshoz alkalmaztatni és simplex credentia mellett felküldeni. Immár most ismét azon dolgozom, az mennyire én tőlem lehet, ugyan derekast akarnék írni, úgy hogy ha az fejedelem nem küldi is, nyomtassák ki.⁵ (Kiemelés tőlem: J. J.)

Bethlen szerzőségét sugallja az is, hogy öt évvel később is úgy ír az Austriaca Austeritasról és a Confirmatioról, mint amelyek szerzőjét nem ismeri, s érdekes, hogy ilyen vonatkozásban a közbülsőt, az Austriacae Austeritatis Continuatiot nem említi. Bár eléggé furcsa, hogy 1677-ben – tehát majd másfél évtized múltán – beküld érte Kolozsvárra, és nem tud belőle példányt szerezni.

Teleki 1677-es Magyarországra való készületekor szeretné segítségül hívni Bethlen Miklós pennáját: kiindulását megideologizáltatandó. Bethlen válasza fennmaradt, s némiképp eligazít a röpiratokhoz való viszony kérdésében. Bethlen okmányok, dokumentumok nélkülözhetetlenségét jelzi, mert

Ezek nélkül fundamentomos Manifestumot nem tudom, mint írnak, ha ezek megh volnának, enis fel merném kötni a pennát, ugy hiszem Faigel Peter Uram, vagy Apátzai Thamás Uram mind ezekbe sokat conferálhatna, mert az mint kgd monda, hogy az Austriaca Austeritasbol vehetni, igaz dologh, hogy onnét vehetni, de nem szintén annyit, az mint én szeretném, más az nem tudom, ha tsak álmomba láttame, de ugy tettzik azt az Austriaca Austeritást refutalták, azis ighen kevantatnék nékem, hadd látnám, ha nyule ? vagy medve ,mert kivált abba nagy scrupulust látok, hogy az mint az Austeritásba folio penultimo az vagyon írva, toties immunis Statuum Regni in suum Regem insurrectio <esse posset> etiam armata esse posset, ezt én nem tudom, honnet citalta az Author, mert szorol szora illyen formánn én ezt nem tudom hogy olvastam volna, ha kgd tudná, hogy ki írta azt az Austeritast, igazittana reá, hadd vennem Censuráját, mert el hiszem az a betsülletes ember az dolgokban versatus lehet; semmit penigh ollyat nem szeretnem írni affélébe, az melylyet helyesenn refutálhassanak.⁶ (Kiemelés tőlem: J. J.)

Bethlen e levele szerint tehát nem ismeri az Austriaca Austeritas szerzőjét, amit elhihetünk neki, hiszen kellett olyan taktikai érzékkel rendelkeznie, hogy a mű szerzőjeként ezt a kérdést ilyen formában ne tegye fel az erdélyi minden titkok tudójának, Teleki Mihálynak.

Alig két hét leforgása után újból érinti a témát:

Szent Peterről haza iövénn,küldöttem vala bé Kolosvárrá az Austriaca Austeritas Refutatioja, Continuatioja, és Confirmatioja utánn, az többit ugyan nem kaphattam, hanem ez utolsót, de ugy látom hogy emberséghessen oda nyomitotta az pennát, a ki írta, nemis látom szükséghesnek hogy sem én sem más affele Manifestum írásba faraddgyon, mert ott elégghé megh volna az Ügy oltalmazva írással, tsak immar lehetne fegyverrel…⁷

Ellene szól a röpiratok Bethlen–művek közé sorolásának az is, hogy a fogságban levő, önéletíró Bethlen, aki az üldözött protestáns prédikátorok védelmében írott apológiáját fő műve lapjain számon tartja, említi,hivatkozik rá – sehol sem utal a tárgyalt háromra. Nem tulajdonítja őket Bethlennek az „Erdély Solonja”munkásságát fölöttébb jól ismerő Bod Péter sem.

Bethlen Miklós szerzősége ellen tanúskodik még, hogy bár álnéven írta a Columba Noét – szerzőségéről árulkodik azonban „védjegye”: „az kigyo czimere alatt” nyomtattatott ki műve. Ezzel a kortársak számára, nyílt titokként, egyértelműen kijelölte a szerzőt. A Bethlen család címerében volt az a kígyó. Az Austriaca-sorozat esetében még a közösségi tudás sem segít, az OSZK RMK II. 1293 possessor-bejegyzése csak annyit árul el: „Auctorem agnoscit comitem Toeckely”.

Az eddigiek summázataként elmondható, hogy

a) az Austriaca Austeritas anonim szerzőjét nem sikerült mindeddig azonosítani. Bethlen megjegyzéséből arra lehet következtetni, hogy még 1677-ben sem tudja e mű írójának nevét.

b) Bethlen az Austriacale Austeritatis Continuatio megjelenési évében ír, és kinyomtatni

szándékozik egy, az Austeritáshoz „alkalmaztatott” művet. Ez, akár Bethlen egyéni munkája, akár alapanyag más számára, feltételezhetően azonos az Austriacae Austeritatis Continuatioval.

De még mindig hátra van a kérdés, hogy ki bújik meg a Justus de Palma álnév mögött, azaz: ki a Continuationis Confirmatio létrehozója. Érzésem szerint Bethlen hivatkozásakor kitűnik, hogy e mű szerzőjét ismeri, jó véleménnyel van róla. A Continuationis Confirmatio szerzőjét nem nem tudja, hanem nem akarja megnevezni: „emberséghessen oda nyomitotta az pennát aki irta”.

Hogy ki volt ez a literátor, azt az alábbiakban próbálom felvázolni. Ha a Falsitas toti mundo detectáról kétséget kizáró bizonyossággal tudjuk, hogy Pósaházi János írta, és ismerjük az ő kemény harcokban-polémiákban edzett Ausztria- és katolicizmusellenes tollát, feltételezhetjük, hogy az Austriaca Austeritast – és így közvetve vagy közvetlenül akár – a Falsitast is visszautasító Evisceratio⁸ hatására újfent tollat ragadott, s így született meg, Justus de Palma, Florentini álnév alatt a Continuationis Confirmatio. Bethlen sugalmazása természetesen ezúttal sem kizárt.

A Continuationis Confirmatio esetében az álnévből kell kiindulnunk. Pósaházi több polemikus iratában élt az álnév adta rejtezési lehetőséggel. Lehetőleg úgy azonban, hogy neve az értők előtt mégse maradjon titokban. Nevének kezdőbetűit jelölte meg az „Egy Pozsonyból repült huholó bagolynak megmellyesztése” c. munkája Janus Philalethus Hydropolitanus álnevében.⁹ Bizton mondhatjuk, hogy ugyanez a J. P. bújik meg a Justus de Palma álnévben is. De a Palma név tovább analizálható. Jelentésének megfejtése azért okozhatott eddig nehézséget, mert értelmet, sőt szimbolikus jelentéstöbbletet tulajdoníthattak neki. A PALMA azonban mozaikszó, megfejtését maga Pósaházi adja meg az Eszéki István könyvéhez írott üdvözlő sorainak aláírásában: Johannes Posaházi, Art. Lib. Mag.¹⁰ Tehát az Austriaca-sorozat legutolsó darabjának szerzőjét név szerint ismerjük, s az nem Bethlen Miklós. Ezen a nyomon elindulva kellene most már komplex módon végzett elemzéssel e kérdésben a végső szót kimondani. Magam a röpiratok szerzőségének problematikáját e keretek között nem kívánom, s nem is tudom megoldani. A revideálás szükségességét szerettem volna jelezni, s rámutatni arra az értelmiségi körre, mely talán Bethlen Miklós köré szerveződött, s feladatának a publicisztikai hon- és hitvédelmet tekintette. Hogy pontosan kik lehettek Bethlen támaszai, nem tudjuk, de talán nem tévedünk nagyot, ha elsősorban Pósaházi Jánosra vagy a Bársonyt ugyancsak cáfoló Szatmárnémeti Mihályra gondolunk, de érdekes adat Fajgel Péter és Apáczai Tamás levélbeli említése is. S bizonyára az sem véletlen, hogy éppen Eszéki István könyvében leplezi le magát Pósaházi az utókor előtt.

E részdolgozat célja inkább az volt, hogy a Bethlen-életműből kiválogassa azokat, amelyek bizonyíthatóan nem az ő munkái. Szövegen kivüli indítékok alapján próbáltam megkérdőjelezni azt a – kellően 300 év után sem bizonyított, s ekként nem is cáfolt – állítást, miszerint az Austriaca Austeritas, az Austriacae Austeritatis Continuatio s az Austriacae Austeritatis, ejusdemque Continuationis Confirmatio anonim, majd magát álnévvel leplező szerzője mögött egyaránt Bethlen Miklóst kell keresnünk.

 

 

 

Így idézd:

Jankovics József. „Kétes provenienciájú Bethlen Miklós-művek”. Magyar Könyvszemle 94, 3–4 (1978): 356–359.

→Eredeti közlés (PDF) Kétes provenienciájú Bethlen Miklós-művek