Bethlen Miklós pedagógiai nézetei, iskolapolitikai célkitűzései fő vonalakban felfedhetők az Önéletírás alapján. Leveleiből is elénk tárulnak azonban olyan, eddig ismeretlen adalékok, melyek részben az önéletírás egyes kitételeit teszik számunkra világosabbá, részben teljesebbé válnak ismereteink Bethlen tevékenységének érről az igen fontos részterületéről.

A Bethlen-életrajzok közhelye, leggyakrabban visszatérő megállapítása, hogy ő a XVII. századi, hanyatló Erdély „legeurópaibb koponyája”, s ezt nemcsak hosszas peregrinációjának, hanem kiváló hazai tanítómestereinek, Keresztúri Pálnak, Basirius Izsáknak, s aki az ifjút „optimus és charissimus discipulus”¹ névvel illette, s akit „mint atyámat, úgy tartottam, szerettem, becsültem”, s akinek „emlékezetét ma is becsülöm”² – Apáczai Csere Jánosnak köszönhette. Mindhármójuk tanítási elveinek, pedagógusi módszereinek, iskolapolitikájának méltó emléket állít fő műve lapjain. Ösztönös pedagógusként propagálja eredményeiket, leggyümölcsözőbb módszereiket kívánja terjeszteni, legalább most, élete summázatakor. Keresztúri – ez a „gyermek-tanítani ritka és példa nélkül való ember”³ – metódusát nyomtatásban is szándékozott megőrizni-továbbadni: „Sokszor bántam, s ma is bánom, hogy amíg Németországban jártam, gyermeki könyveim, írásaim Kolosvárott elvesztenek, hadd tudnám a közönséges jóért kiadni azt a Keresztúri Pál methodusát, melyet így is, amennyire lehet, letészek, talán lészen valaha valaki követője s felvétetője, mert én üdvezült Csemátoni Pállal hijában igyekezém benne, opponálá magát a kevélység, az irigység és a restség a tudósokban…”⁴

Sem szándékomban, sem módomban nem áll itt részletesen elemezni Keresztúri tanári ténykedését, azt azonban látnunk kell, hogy amit Bethlen légfőként helyesel, a kényszer nélküli, drillmentes módszer, az omnia sponte fluant elve, az anyanyelven történő alsóbb fokú oktatás, az mind Comenius rendszeréből csapódott le Keresztúrinál.⁵ Így, bár Bethlen tagadja, hogy – legalábbis diákoskodása idején – Comeniust tanult volna, közvetve mégis a hatása alá került.

„Hogy az Apáczai-tanítvány Bethlen Miklósnál is megtaláljuk az elhanyagolt nemesi nevelés kritikáját, ez éppen nem feltűnő, és nem is szükségképpen Comenius-hatás. Sőt a Bethlen-féle kritikában minden kíméletlensége ellenére sincsenek meg Comenius társadalomrajzának polgári szempontjai” – érthetünk egyet Bán Imrével.⁶ Bethlen ugyanis sohasem bírál polgári alapról. A hazai praxisból fakadó éles megfigyelései azonban mindig magukon hordozzák a polgári életformán is csiszolódott elme ellenőrző-erősítő reflexióit. Így híres nemesi nevelési kritikájának is inkább ez az egyik forrása. Legalább olyan fontos, mint a másik kettő: a Biblia – és Apáczai. Apáczairól Bán Imre jegyzi meg, hogy a körülötte létrejött tanítványi kör „már életében kezdte szertevinni Erdélyben nemcsak eszméit, hanem tanítói gyakorlatát és erkölcsi magatartását is”.⁷ S hogy „Tanári sikereiről legszebben Bethlen Miklós számol be, minden szavából árad az a csodálat, amelyet mestere sugalló erejű egyénisége iránt érez…”⁸ De nem csak az egyéniséget asszimilálja Bethlen Miklós. Apáczai pedagógiai, művelődéspolitikai nézeteinek, gyakorlati didaktikai törekvéseinek nyoma vezérlő fonalként húzódik végig tanítványának minden, e téren tett megnyilvánulásában.

A hű tanítvány elolvasta és magáévá tette mestere egész életművét. Az ő szellemében cselekszik, kijelentései Apáczai mondatainak távoli visszhangjai. Ennek kimutatásakor azonban hangsúlyoznom kell, hogy lehetetlen kideríteni: a látszólag filológiai apparátussal is rögzíthető egyezések közül mi származhatott szóbeli közlésből, gyakorlati kivitelezésből, és ténylegesen az írott munkák emlékfoszlányaiból.

Legismertebb pedagógiai metaforájának („Béadták a vadszamár fiat a scholába, tizenkét esztendő múlva kijött egy mindenfelé ordító, visító, nyerítő nagy vadszamár, sem az Istene, sem hazája törvényét, sem a históriákat, még csak az ő maga eleinek viselt dolgait sem tudta, mégis országot, ecclesiát, politiát, törvényt és országos hadakat, követség és tractákat igazgasson; igenis a kőmíves csákány, kalán, kő s mész nélkül várat építsen.”⁹) maga nevezi meg forrását: Jób könyve, 11:12. S jó alkalom nyílik arra, hogy betekintsünk Bethlen Miklós írói műhelyébe, képalkotó mechanizmusába, mert az idézett helyen csak ennyi áll: „És értelmessé teheti a bolond embert is és emberré szülheti a vadszamár csikóját is.”¹⁰ Hogy e kép úgy bomlott ki Bethlennél, mint ahogy kibomlott, abban nagy szerepe lehetett Apáczai De stúdió sapientiae című gyulafehérvári székfoglalójának, mely az Enciklopédia függelékeként is megjelent. Az erőszakmentes, játékos tanulás, a lélekölő retorika-grammatika központú tanítás helyett a reáliák oktatására hangsúlyt helyező iskolarendszer e munkából is követendő példa lehetett számára. Érdekes párhuzam, hogy Bethlen Apáczaihoz hasonlóan ugyancsak kőmíves-hasonlattal – bár azt másként kibontva – ábrázolja az alapokat, a reáliákat nélkülöző tanítói gyakorlat lehetetlenségét.¹¹

Erdély tudós kancellárja nem csak a fentebb leírtakat látta meg hazája elavult, ásatag iskolai-oktatási rendszeréből, hiszen Erdély s Magyarország legkiemelkedőbb szelleme nyitogatta szemét: Apáczai János. Azt hiszem, axiómaként kezelhetjük, hogy Bethlen egyik legfontosabb tankönyve a Magyar Encyclopaedia volt. Apáczai didaktikai elveit tételesen ugyan nem fejtette ki, de az enciklopédiának a tanítók és tanulók jogait és kötelességeit összegező része alapul szolgálhatott az Apáczai-követőknek. A formális tanítás és verbalizmus ellen itt is állást foglal, s főbb nevelési elvei – melyekkel Bethlennél igen gyakran találkozunk, akár úgy, hogy Keresztúrinak vannak tulajdonítva, s valóban képzelhető, hogy ő volt az ősforrás – kiolvashatók.

Az Önéletírás egy másik kitétele arra enged következtetni, hogy Bethlen Miklós nemcsak hírből ismerte, hanem olvasta is Apáczainak az akadémia felállításáról szóló tervezetét. Feltételezésemet alátámasztja az a tény, hogy e tervezet egy példánya Bethlen János iratai közül került elő.¹² – „Szép projectumot írt vala egyszer, melyben megmutogatta vala, hogy a Basiriusnak rendelt ezer tallérból és az akkori fejérvári kollégiumra esztendőnként menő költségből nyolc professzor, akadémia, és classisok tanítására való gymnasium kitelik; nem hiszem, Barcsai Ákos, ha floreál vala, hogy fel nem állítja vala, de Isten ezt máig Erdélynek nem engedte.”¹³

Ugyané tervezetet visszhangozza Bethlen kitétele az alacsony származású hivatalnokokról: „…ez adta az alacsony és sokszor parasztemberek gyermekeiből álló prókátor, director, secretarius és ítílőmestereket, mert a főember gyermeke nem volt arravaló, s osztán morgott, mikor utól kellett mosdani, hogy nem becsülik a hazafiat, hanem csak a sohonnaiakat.”¹⁴ Apáczainál ez így hangzott: „Ó, mely nagy gyalázat az nemes és főemberek gyermekeinek, hogy az paraszt ember gyermekei őnékik eleikbe ültettetnek, kik után gyakorta süveg levéve kell salápolniok! Ezt hozta ám az időnap előtt való agár és paripa, stb.”¹⁵

A romlott közállapotoknak, a gazdasági és a morális hanyatlásnak okát Bethlen és Apáczai egyaránt – mondhatjuk: az előbbi az utóbbi inspirációjára – a hiányos, korszerűtlen, elégtelen oktatásban látja. Bethlen Miklós: „Ez csinálta Erdélyben a sok nyomorgató, istentelen főurat, főembert és ezekből osztán a sok istentelen hamis bírót, igazgatót, a sok bolond, egymással ellenkező, egymás házait elrontó, magoknak és mindnyájoknak s maradékjoknak is eszeket vesztő újabb-újabb articulusokat…”¹⁶ Apáczai a De summa scholarum necessitatében hasonlóan érvel és összegez: „De szeretném tudni, honnan van a mi házi tűzhelyeink körében is annyi gonosz család, annyi rossz családapa, családanya, rakoncátlan fiú, csalárd, verekedő és kegyetlen földesúr, ármányos és hűtlen szolga? És honnan vannak egyházunkban annyian a kereszténység alapelemeit sem ismerő, lelkipásztori álarcot magukra öltött papok, lomha hájtömegek, papi állásokkal üzérkedők, farkasok, bérencek? És az iskolában annyi élősdi, éhenkórász, a tudományok híveinek álarcát magukra öltött üresfejű emberek, az iskolaügyek rókái? És az állami életben annyi megvásárolható bíró, Bileám-követő ügyvéd, annyi igazságtalan per, méltatlan adóztatás, zaklatás, zsarolás? És a nép körében annyi panasz, siránkozás, sóhajtás és jajgatás?”¹⁷ S a válasz azonos és egyértelmű. Az ok: a magyar iskolák nemléte. Ám ha e két idézet nem elegendő annak bizonyítására, hogy Bethlen nemcsak ismerte az iskolák felállításának fölöttébb szükséges voltáról szóló Apáczai-művet, hanem annak szellemében cselekedett-gondolkodott is, levelezésében még bizonyítóbb erejű részletek igazolják az Apáczai-hatás mélységét, állandósulását.

Bethlen Miklós a consistoriumnak címzett levelében az iskolák jelentőségéről szólván nemcsak filológiailag kimutatható szövegegyezésekkel, reminiszcenciákkal védi az iskolák ügyét, hanem Apáczai szellemiségének jegyében formálja mondandóját is. Az iskola vagy az egyház elsőbbsége kérdésére mindketten azonos választ adnak. Apáczai szerint is Krisztus először iskolát állított, s abból kerültek ki aztán az egyház vezetői. Mindketten „szülőanyának” nevezik az alma matert. Egyetértenek abban is, hogy mind az államnak, mind az egyháznak az iskolák az alapjai, s virágzásukat csak az iskolák biztosíthatják, „…valamely politikai közösségben akár vezető, akár alárendelt szerep betöltésére csak olyan emberek lehetnek alkalmasak, akik már kisgyermek korukban, mindjárt az anyatejtől való elválasztás után megszokták, hogy az engedelmesség tejét szívják, alárendelve a kormánypálcát tartó király (ti. az iskolamester) törvényeinek” – írja Apáczai Csere János.¹⁸ A szemléletesebb fogalmazásra törekvő Bethlennél, fél évszázad távlatából, ez így hallatszik vissza: „Nem de nem a Scholae a Ministerium Szülő s-nevelő Annya. Deakból leszen a Pap. Sőt a Schola szüli a Kiralyokot Feydelmeket Birakot Polgárokat &c. Miert van annyi bolond vagy lator Janos, azert, mert a Scholabol keves jo Jantsi megyen ki. Hanyadik ember az a ki tsak a Templomban tanullya meg ügyibe az Istent, bizonyittya a kösseg ostobasaga barom elete. Mellynek oka a magjar Scholak nem lete.”¹⁹ Nem polgári alapról bár, de helyesen látja meg a korlátokat, melyeket a nép kulturális felemelkedése elé gördítettek. S az iskolák, akadémiák állapota – Erdélyben: léte – az elmaradottság fokmérője, de oka is egyben.²⁰

Bethlen Miklós gyakorlati tapasztalatainak átadásával, a személyes példamutatás útján, s emellett egyéni akciókkal is részt kíván vállalni a gondok megoldásában. Öccsének, Pálnak, könyveket küld peregrinációjából, Mihály fiát – naplóírásra késztetve – saját külföldjárásának megismétlésére, kitűnő német és holland egyetemek látogatására utasítja. Unokái neveléséből-tanításából is kivenné részét, még bécsi fogsága idején is. A kis Mitzust talán ugyanazzal a játékos módszerrel tanítaná az ábécére, amellyel hajdanán őt vezették be az olvasás-írás rejtelmeibe. Levele megvilágítja memoárja egyik mondatát is: „Úgy hallottam, hogy mihelyt a hetedik esztendőbe fordultam, mindjárt tanítani kezdettek az abc-ére mint gyermeket játékkal.”²¹ Bizonyára neki is a szerencsejáték dobókockáira rajzolták a betűket – ő e célból márvány golyóbist javasol: „Vettem a kis Mitzus leveletis irattya hogy tanul, idejenn fogtatok reá, de nem kell lég kissebbetis erőltetni, hanem tsak játékkal Márvány Golyóbisra kell az ABC-[t] tzedulatskakra ragasztani s velle úgy jadzani.”²² Három fontos módszertani javaslat: erőszakmentesség, játékosság, illusztráció. És egy dicséret: idejében kezdték el tanítani.

A tanítás az öregedő Bethlennek szórakozást, örömteli elfoglaltságot jelentene börtöne magányában. Istók unokáját – akinek renitens magatartása veszélyeztetheti a Bethlen-háznak Miklós testamentumán alapuló nyugalmát – különösképpen szeretné szem előtt tartani, s tanítani. Felhozatná Bécsbe, „ide hozzám, es Magam Hazamban Magam szemem előtt Tanitassam a Praeceptoravall és Magam legjek Fő Praeceptora Legjen nekemis mulattságom Vigasztalom Rabságomban Venségemben”.²³ Fél, hogy Bethlen István tudatlan marad, s a közmondás szerint: „A Tudatlan értetlen embernell sintsen gonoszabb Igasságtalanabb.” Újfent látható e levélből, hogy oktatási elveinek kialakításában mily nagy szerep jutott a Jób könyve 11:12-nek: „Tudatlanul fell ne hadgjam nőni, mint a borjut, vágj a’ Vad Szamár Vemhet”… S amikor általlátja, hogy Bethlen Istvánnak – akit ő egy év után felső akadémiákra szándékozik küldeni, mint apjával, Bethlen Mihállyal tette – a család még a bécsi tartózkodás költségeit sem fogja fedezni, latinul ír néki levelet, s nyilván a választ is úgy várja el.

Ekkor, élete vége felé, mintha még egyszer Apáczai-tanok sejlenének fel sorai mögött. Hihető, hogy nem csupán anyagi okok miatt szeretné a két unoka, Miklós és István együtt-tanulását, hanem azért is, mert általánosította, amit Apáczai Fortius Tanácsában az olvasásról mondott. „Egyedül, ha lehet, soha semmit ne olvass, mert az egyedül olvasás unadalmat szerez, keveset használ, s az elmét megtompítja, hanem ha valamely authort akarsz olvasni, olvasd másodmagaddal. Mert az más jelenlétéből csudálatos az, mely vigyázó ítélet származik, úgyhogy ehhez képest egyedüllétedben csak álmadni láttassál.”²⁴

Az ösztönös pedagógiai törekvések – látjuk, az Önéletírás létrejöttében ezek is nagy szerepet játszottak – áthatják Bethlen Miklós mindennapi tevékenységét is. Habitusa az örök pedagógusé. Nem csupán oktatni, hanem nevelni is akar, s legtöbbször a személyes példamutatás, a saját életéből vett intő példák eszközéhez folyamodik. Erkölcsi eszményeinek normává emelkedését óhajtaná az élet számos területén. Vay Mihályt ekként oktatja a házasságra: „…abba vet Kgytek mayi iffju rend, hogy addigh keres nem feleseget annyira mint gazdagságot, hogy az eletenek legh drágább részét, Iffjusagat el veszti, osztann sem feleseghet sem Gazdagságot nem talal, vagy ha ezt az utolsót el éri, a két elseőt nem, mert az üdő viszsza nem jeő, A Gazdag Aszszony penigh gyakrabban nem Felesegh hanem Aszszony szokott lenni, Bizony nem kötötte Isten a gazdagulast az hazassag melle, hogy hogy gazdagulnak megh sok szegény hazasok, hogy hogy szegényednek megh sok gazdag hazasok, lattjuk mindennap.”²⁵ És megoldásul – e bölcs tapasztalatok mellé – saját házasságát ajánlja követendőnek. Miként a Teleki Sándort feddő levél célja is az, hogy önmagát állítsa példaként eléje: „Szomoruann értettem kgd loval való eseset. Hey Uram Uram Erdélyi Fő rendü Iffjusag! Hogy soha sem találkozek köztetek tsak eggyis követője Bethlen Miklósnak a Józanságba. A lovatok patkójával eggy aranyu, vagy annalis oltsobb az Eletetek s a Betsülletetek, el iszszatok, erővel magatokat meg ölitek. Özvegyet Árvát szaporittotok.”²⁶

Kurátori, iskolafejlesztési teendőiről többször is szót ejt önéletírásában Bethlen Miklós. Több mint harminc esztendeig volt a református egyház világi gondnoka, működéséről a Sudores et crucesben is számot ad. Levelei alapján nyilvánvalóvá válik iskolaszervező programja és munkássága központi gondolata. Az tudniillik, hogy a szerinte legjobb szakembereket, az Apáczai–Keresztúri-kör munkatársait vagy tanítványait próbálja megnyerni a legfontosabb pozíciók betöltésére! Volt peregrinációs ephorusát, Csemátoni Pált – Apáczai-tanítvány, a kolozsvári iskolában „Apáczai alatt logicae et rhetoricae lector et classicum inspector”²⁷ – pártfogásába véve, neki is része van abban, hogy Enyedre hívják számtan- és filozófiai tanárnak. Hívná haza a kiváló latinistát, Jászberényi Pált is Londonból. Hogy „feltámassza” Keresztúri Pált és Apáczai Jánost!²⁸ Jászberényi is szorosan kötődött a két kiváló pedagógushoz. „Gyulafehérváron a jeles pedagógusnak, Keresztúri Bíró Pálnak keze alatt kezdett tanulni, majd 1650. júl. 26-án Sárospatakon lett togátus diák, abban az időben, mikor ott Comenius működni kezdett s Tolnai Dali János is rektorkodott. Utóbbi helyen azonban nem időzhetett túl sokáig, mert tanult vagy tanított Kolozsváron, Szászvároson, Debrecenben és Nagybányán is; 1653-ban pedig visszakerült Gyulafehérvárra, hol Keresztúri Bíró Pál udvari lelkész felügyelete mellett az udvari scholában I. Rákóczi Ferencnek és Bethlen Miklósnak praeceptora volt 1655 decemberéig, Keresztúri haláláig. E minőségben feltétlenül ismerhette Apáczai Csere Jánost és Basire Izsákot, kik közül előbbi az ő praeceptorságának szinte egész ideje alatt, 1653 novemberétől 1655 októberéig, utóbbi pedig 1655 márciusától tanára volt az ottani kollégiumnak” – írja Kathona Géza.²⁹ Az Önéletírásban említi Bethlen, hogy apjával együtt munkálódott Jászberényi hazatérésén, másutt is ír róla, hogy Jászberényivel levelezésben állott. E momentumot igazolja Bethlen 1666. júl. 8-i levele is, amit apjának írt. „…addig az Tsernatoni Pall Vram hivassat halasztóm, de Jaszbrenyi Vramnak irok, de ennekem úgy tetczik, ha azok mind ketten most ithon volnanakis en az szegény üdvezült Vasarhellyi Vram (kinek halalan bizony szivessen szánakozom) hellyebe az Tsengeri István eles elmejet nyelvet szeretnem, mert Tsernatoni Pall Phÿsica s mathematicara készült inkab Theologiara Jaszbrenyi Pál felöl való judiciumomat is tudgya kgld, ki mindazonaltal az Theologiaban is szépén fundatus de az latinitasban et in minoribus sokkal töb hasznot tehetne…”³⁰ Igyekezete 1668-ban hozta meg gyümölcsét, Csemátoni és Csengeri ekkor lett enyedi tanár, amiből az is kitűnik, hogy velük Bethlen a cartesiánus-coccejánus vonalat kívánta erősíteni. Ezt a választását nem igazolta az idő, önéletírásában is elismeri Csengeri szakmai érdemeit, emberi tulajdonságai felett azonban ítéletet mond: „Csengeri István, nagy tudós theológus és híres prédikátort theologiae professornak, kurátornak, és részszerént perceptor s erogatornak tevék malo et exemplo et eventu, kárt is valla a kollégium miatta.”³¹

Imponáló az a határozottság, a jogkör védelme, amellyel – ha kell, a fejedelmi udvarral is szembeszállva – a kurátorok és az iskolák függetlenségét őrzi. Csernátoni halálakor azt írja levelében, hogy az új professzor kinevezése körül „legyenek vigiázásba, valamint az Udvar a Curatorok hire nélkül ne elegyittse abba magát, Ecclesiank és Scholainkra nezve nem lévénn az olljan ighen io példa”.³²

Ám Bethlen nemcsak az enyedi kollégium ügyeit érezte sajátjának, éppúgy szívén viselte az udvarhelyi (vö. 1672. jan. 5-i levele) vagy a kolozsvári iskola érdekeit. Otthonában, Bethlenszentmiklóson pedig az ugyancsak Apáczai-tanítvány Uzoni Balázzsal megvitathatták a gyakorlati pedagógia Apáczai-féle módszereit és hagyományait. A mesterhez hű tanítványok az ő elképzeléseit valósították meg, nem egészen egy évtizeddel halála után: alsóbb iskolát alapítottak, ahol Uzoni – természetesen magyarul – „mind férfi, mind leány gyermekeket tanított”.³³

 

 

 

Így idézd:

Jankovics József. „Apáczai hatása Bethlen Miklós pedagógiai és iskolapolitikai törekvéseire”. In Ex Occidente…: A XVI. századi magyar irodalom európai kapcsolatai, 156–163. Budapest: Balassi Kiadó, 1999.

Eredeti közlés (PDF): Apáczai hatása Bethlen Miklós pedagógiai és iskolapolitikai törekvéseire