– Két kiadatlan levél közlésével –

Az önéletíró kancellár után ismerjük már az imádságírót,[1] az építészt,[2] de még így is nagyon sok vonás hiányzik Bethlen Miklós portréjából, amely nem lehet teljes leveleinek vizsgálata nélkül. Hiszen az önéletírások alapkérdésével, a „költészet és valóság” viszonyával kapcsolatos kétségek eloszlatását – vagy megerősítését – leghatékonyabban a levéltári kutatás segítheti elő. A ma sem nélkülözhető levéltári búvárlat fontosságára és nélkülözhetetlenségére jó példa a Bethlen Miklósról is sok adatot összegyűjtő Herepei János munkássága.[3]

Bethlen Miklós felbecsülhetetlen értékű és mennyiségű levelezése nincs összegyűjtve. Ezért közleményünk inkább ama próbálkozások számát szaporítja, amelyek a nagy erdélyi államférfi és író személyének és pályájának képét próbálják árnyalni, levelei alapján, s egyúttal sejtetni a Bethlen Miklós-i levél sajátosságait. Az itt bemutatott levélrészletekkel, illetve levelekkel azt is szeretnénk bizonyítani, hogy Bethlen Miklósnak is vannak művészi megformálású, irodalmi értékű levelei, akárcsak mesterének, Zrínyi Miklósnak, s hogy e levelek közül a korábbiak esetleg az Önéletírás irodalmi igényű – ha nem is szándékú – előzményeit jelenthetik. A levelek művészi értékének feltárása nem volt az eddigi kutatások középponti kérdése, a legtöbb levélközlőt (és olvasót) a levelek forrásértékének vizsgálata érdekelte. Ennek talán az lehet az oka, hogy Bethlen Miklós missziliseinek legnagyobb része közügyekkel, perekkel, kereskedelemmel foglalkozik; rendelkezik és utasításokat ad, s a levelek tartalma természetesen megszabja azok formáját is. Nyilvánvaló hát, hogy az ilyen levelekben hiába is keresnénk a lírai hangot, a személyességet. A sok gazdasági jellegű levél között mégis meg-megbújik egy-két bensőséges hangvitelű részlet, csakhogy a kérgesebb nyelvű környezet rákövül ezekre a Németh László-definiálta „szépírói szigetekre”.[4]

 

Elöljáróban még annyit, hogy vizsgálódásainknak objektív határai vannak, és közleményünk egy nagyobb, átfogóbb munkának a részlete, amely kiterjed Bethlen Miklós viszonylag teljes levélanyagának feldolgozására. Jelenleg figyelmünket a kiforrottabb, az Önéletírás-hoz időben közelebb álló levelekre összpontosítottuk.

A legkorábbi időpont, amelyhez visszanyúlunk, a Bethlen Miklós első házasságát (1668) megelőző időszak. A leendő feleséghez, Kún Ilonához írja a következő levelet, amelyben érdemes megfigyelni a barokkos kifejezésmódot, azt a szóáradatot, amellyel gyengéden öleli körül kedvesét:

 

„Édes egyetlen gyönyörűségem! Mivel az vak és bolond szerencse vagy hogy a pogányok istenit ne imádjuk, vagy csak emlékezettel is az dolgok úgy hozák, hogy az mikor tü egyik

ország szegletében, és akkor az másikban lakjam, ha mikor közelb esnénk is egymáshoz, mint, most, én ismét eltávozzam…” „Ha Isten módot ád benne, selyemből csináltatok egy bokrot, de megkívánom édes görlicém, hogy rászolgálj, az mit elődbe írtam, írd meg. Az bibliát szorgalmatosan olvasd, én nékem is igen szépen írj, s tudósíts egészségedről, s arról is, mennyit írtál már s az bibliát is meddig olvastad. Arról bár ne tudósíts, hány himet varrottál, vagy hány orsó fonalat fontál, mert az úgyis talám gyertyabélnek volna jó, vagy annak sem, édes szerelmes kis nagyanyám… mert te kis tolvaj mind elraboltad az szivemet még az tavasszal. Maradok is, édes szerelmes szivem, szép kis görlicém holtig tökéletes szeretőd, igaz hü mátkád.”[5]

 

A férfi Bethlen Miklós sok tulajdonságát elárulja e levél, most a benne rejlő évődő, gyengéd humorra hívnánk fel a figyelmet, amely már Mikes hangját ígéri.

Közben a tisztségével járó, hivatalos minőségében írt levelek száma nő, s egyúttal a stílusa levetkőzi kezdeti darabosságát. 1674-ből való az üldözött Bánffi Déneshez írt levél, amelynek különösen érvelő, rábeszélő része méltó a figyelemre, ahol a stílus a cél szolgálatában áll:

 

„Istenért uram gondold el hazádnak következhető veszedelmét, szép régi famíliádnak hirét, nagy jószágodnak virágzó állapatját, az egy gyermekednek szerencséjét, feleségednek fogságát és ez világi mulandó dolgoknak utána az örökkévalóságot, és ne légy oka az vérontásnak, ne fegyverkezzél, mert mit nyersz vele?”[6]

 

A levél emlékét megtaláljuk az Önéletírás-ban is:

 

„…irék én külön néki egy levelet, hogy küldje hiteles emberét, hadd vigyem ki abból a tévelygésből az elméjét, hogy nékünk egynéhány ifjú legénynek tulajdonítja; bizony megcsalja magát, mert országgal vagyon dolga, mü csak szolgák vagyunk, eszközök benne’”[7]

 

A fenti két idézet bizonyosság az Önéletírás forrásként való használhatóságára. A Bánffi-per után nem sokkal Bethlen is börtönbe kerül. A „fogarasi korszak” néhány remekbe szabott levelet eredményez, főleg Teleki Mihályhoz írja őket, amelyekben megszaporodnak a hasonlatok, metaforák, bibliai idézetek, „locusok”. A levelek központi témája igazságtalan bebörtönzése és a kiszabadulás reménye:

 

„…mert oh! lelkem Uram, ki nagy bün az büntetésre méltó nagy gonoszt büntetlen eltűrni, de bizony szintén olyan nagy, vagy talám még nagyobb az ártatlant büntetni … Én penig … oly ártatlan vagyok mint az Kegyelmed legkisebb gyermeke.”[8]

 

Mindkét rabságában érzékenyen reagál a külvilág jelenségeire. „Az lakatot is szinte most veték fel az audientiás házam ajtajára, mely jele, hogy már le kell feküdni”[9] –, Bécsben pedig csatlakozott a kis magyar kolóniához „Egy Mókus melyis nem regenn jött ide s – ollyan Sziligy massat nem láttam”.[10]

„Igazságtalan rabsága ha meg nem is törte, elkedvetlenítette, megnövelte elkeseredését. Felesége hosszas betegsége, majd halála, kisgyermekeinek egymás után való pusztulása csak súlyosbította a rászakadt sorsot, s a korábban világi hatalomról, dicsőségről álmodozó lelkes, tüzes ifjú magábafordult, töprengő, elmélyedő, mindent százszor is megfontoló, óvatos férfi lett. Mind többet gondolkozik a vallás dolgain – mély hite vezette át a megpróbáltatás súlyos napjain is –, s lassankint egyetlen vígaszává, örömévé a Szentírás lesz. A politikai élettől nem húzódik vissza, de régi hevességét hiába keresnénk már.”[11] A 90-es évek közepétől kezdenek szaporodni azok a levelek, amelyekben „nyomorúságos állapotáról” panaszkodik. Az 1696–98-ból származó levelek alaphangja szomorú; ligát szerveznek ellene, nem érzi biztonságban magát. Rosszakaróinak száma növekszik, a gubernium is állandó „szomorusagra es panaszokra” ad okot; javaslatait nem veszik figyelembe, leveleit válaszolatlanul hagyják, az eseményekről, határozatokról nem értesítik. A kancelláriához címzett feliratainak visszatérő motívuma jó hazafiságának kényszerű bizonygatása.

Ezzel már az Önéletírás világához jutottunk. E korszakhoz tartozik az a két kiadatlan levél is, amelyet teljes terjedelmében közreadunk.[12] Az első levélből csak úgy kilángol a lelkiállapotára utaló néhány sor; jól illusztrálja azt a légkört, amelyből az Önéletírás táplálkozik, és amely Bethlen Miklós-i megfogalmazásban adja tudtunkra ugyanazt, amit a korról fentebb mondottunk.

 

„en nem tudok mind ezekről a’fenn forgo materiákról mar többet es jobbat irni. Es úgy el untam hogj maid leis tettem mar elmemet tarn de publicis Quam privatis omnib[us] Es vettem magam[na]k tsak az en I[ste] nemmel való Soli loquiumot, mentere hagjvan mind Hazám, mind Hazam dolgát a’ hova az I[ste]n ki vezérli ebből a’ szélvészből. A 146. Soltart gjakran éneklem, Ugj latom Világ Ur[na]k nem en leszek ados, hanem ö leszen nekem. Senki sem mondhatja. Domum accepit, Libertatem vendidit. Proroga[ti]onem imaginatam Leges non admittunt. Ista materia dila[ti]one corrupta est, & dila[ti]one si adhuc fiat emorietur”.

 

A védtelen ember reakciója a 146. zsoltár éneklése: „Az kic méltatlan szenvednec, / Megmenti az jó Isten, / Az nyomorult éhezőknec / Ő ád eledelt bőven, / Az foglyokat kihozza, / Rabságból kioldozza./”[13] A levélidézet azért is érdekes, mert előre vetíti azt, amit Tolnai Gábor „féldeák – félmagyar”[14] megoldásnak nevezett: Bethlen magyarul ismerteti az eseményt, és latinul kommentálja vagy vonja le a tanulságot.

A másik levelet azért találtuk közlésre érdemesnek, mert a gyilkosságot leíró sorokban a „szépírói sziget”-ek – igaz, távoli – előzményét látjuk. A leíró rész jelentőségét nem túlozzuk el, hiszen a tartalom, és a megjelenítő szándék választatta a levélíróval ezt a módszert. Úgy érezzük, akadozó nyelve ellenére is érzékletesen rajzolja a egykori bűnesetet, s a két levél jelzi az utat a Bethlen Miklós-i próza kialakulásához.

A következőkben érdemes még az Önéletírás utáni, a bécsi fogságban született leveleket is szemügyre venni. A császári ítélet fordulatot hozott Bethlen levélírói tematikájában és módszerében is. Míg életének előző éveiben állami, országos ügyekben levelezett, most belterjessé válnak levelei, kisebb-nagyobb családi, gazdasági intézkedések foglalkoztatják. Ha a korábbi levelekre azt mondtuk, hogy memoárjának előzményei, akkor most az állapítható meg, hogy ezekben a levelekben az Önéletírás-ban jól bevált módszerek élnek tovább. A helyzet ugyanaz, mint fogarasi rabsága idején: a levelek képanyaga bővül:

 

„Regen Huzzát megölte az isten, hogy az Frigy Ladahoz nyúlt, nem azért mert az eséstől tartani jo dolog volt, hanem azért, hogy miért töttek volt á Ladat ökör szekérre, mint Philistaeusok, miért nem vittek az Vallakonn az Isten rendelete szerent. Enis az Isten Ladajat akarám az Eséstől oltalmazni s – meg estem, de nem ugy, mint Huzza, mert semmi vetkem nekem abba, ha mások eleitől fogva az en akaratom ellen Ökör Szekérre töttek, vagy ugyan magok felrugtak vagy döytöttek.”[15]

 

A levélnyitó és -záró formulák már megmerevedtek, nem sok változás észlelhető: a Bethlen Lászlóhoz írt tizenhat levél[16] legtöbbje „Édes Öcsém Uram”-mal kezdődik, s „K[e]g[ye]lmed köteles atyjafia szolgaja”-val zárul, de van néhány érdekes kivétel, amelyben „rab” vagy „vén rab” jelző szerepel az aláírás előtt.

A feleségéhez és a József fiához írt levelek már a 70-en túllevő zsémbes öregurat mutatják. Megmosolyogtat, ahogy az otthoni „szófogadatlankodókat” regulázza. Az otthonmaradottak ügyetlen gazdálkodása által okozott károkról szóló híreket dühösen fogadja. Az istenes Bethlen Miklós ilyen bosszús hangulatában a szokásos „isten megaldgyon Edes Felesegem benneteket” helyett „Isten tegyen Strutz madár tojást bellőletek”-kel búcsúzik szeretteitől.[17] Majd pedig nemsokkal halála előtti utolsó levelei egyikében így írt fiának, aki anyja temetésére túl sokat költött: „Be elvétetted-é; vagy mi a veszélyt irsz, hogy 20 vég fekete posztót vettetek, talám az utat is posztóval terítettétek be az Háztól fogva a Temetőig?”[18]

Ezt már akár Mikes Kelemen is írhatta volna.

*

 

A két kiadatlan levél szövege a következő:

1

Sz[ent] Kereszti Edes Komam Uram. Ult[ima] Xbr[is] 1696.

K[e]gy[e]l[me]d 15 es 19 praesentis költ leveletis vettem. Ugj latom megh akkor k[e]gy[e]l[me]d nem vette volt az en leveleimet Komornyik Ur[am] által, en nem tudok mind ezekről a’ fenn forgo materiakról mar többet es jobbat irni. Es ugy el untam hogj maid leis tettem mar elmemet tam de publicis Quam privatis omnib[us] Es vettem magam[na]k tsak az en I[ste]nemmel való Soli loquiumot, mentere hagjvan mind Hazám, mind Hazam dolgát a’ hova az I[ste]n ki vezérli ebből a’ szélvészből. A 146. Soltart gjakran éneklem, Ugj latom Világ Ur[na]k nem en leszek ados, hanem ö leszen nekem. Senki sem mondhatja. Domum accepit, Libertatem vendidit. Proroga[ti]onem imaginatam Leges non admittunt. Ista materia dila[ti]one corrupta est, & dila[ti]one si adhuc fiat emorietur. Komam Aszszony betegséget kivanom szivesen I[ste]n gyogyitsa. A Bársony Csipke Arany mü mind kellene sietve.

Az Expeditiok Cathalogussat Taxator Ur[am] Ra[ti]ojat el varom, mert latom, hejaba varom en á Cancellaria önként való discretiojat, ha másképpen nem fogok k[e]g[y] [e]l[me]tekhez. Azt tudom I[ste]n lat velle Ezer Taller arru Argenteriaval szerencseitettek az Uj Esztendőben leg alább. Ez Jocó serium. Ajánlom I[ste]n K[e]gy[e]l[mé]be K[e]g[ye]l[me]det, es kivanok örvendetes uj [esztendöt] K[e]gy[e]l[med] [ne]k. V. Kamarás. ult[ima] Anni. 1696.

Az Aranj mivet bar csak ad 28. Jan[uarÿ] Vajara a’ Lakadalomban vihetne Komam Absolon Ur[am], kinekis irta[m] rolla. A Vasarlastól Csipketöl maradó penztis kerem külgje le mind K[e]gy[e]l[me]d mind Caradin Ur[am]

En felek Palatinus Ur[am] miattam bünteti Maramarost, es mind a’ Guberniumert az egesz Partiumot, Ezt illik Palm, Kinszkÿ s-Lichtenstein Ur[na]k megh mondani.

Certe de Maramaros actum est, si non corrigitur, Quare non possunt idem facere, quod Heizler Anno praeterito, semel 800.

Portiones ex pungendo & dicendo Forfitan non vultis unquam amplius habere Maramaros.

 

2

 

Keresztesi Samuel Ur[na]k Sz[ent] Miklós 1. 7br[is] 1697.

K[e]g[ye]lmed 29 Augusti költ levelet becsüllettel vettem. Hogy K[e]g[ye]l[me]d az Boer Simon Ur[am] levelet nekem megh küldötte megh szolgalom. Ami penigh a Sorol való K[e]g[ye]lmed egeszsz irásat nezi, en arra most nem irok, hanem csak hagyom Seradara, akkor az Ur Gubernator Ur[am] Bogatra jöven s az több Urakis ugy hiszem, az K[e]g[ye]l[me]d irasat megh mutatom, mivel enis oda megyek, talam K[e]g[ye]lmedis ott leszen, mindazáltal ha K[e]g[ye]lmed ott n[em] lenneis, en megh mondom. Hogy K[e]g[ye]lmed az Hirekről engemetis tudositott megh szolgalom K[e]g[ye]lmed[ne]k nekemis irják azt, hogy az Török melle most igen Keves Tátár Johetett, mert az Muszka es Kozák igen megh nyomván a Tátárt, megh az Bucsaki Tatarnakis mind Krim segicsegere kellet mennie.

Azomban hogy az Saxoniai Elector már Krakkóban bement, es benn az Kiralyi Varban lakik, mindazaltal az Elenkező felek mostis kemenyked[nek], de az Orszagnak nagyob resze[n] Ugyan az Electorral tartya, az Hadok[na]kis az Elector megh fizetven, igen nagy kedvesseget nyert elöttök.

Oláh Püspök[ne]k kit töttek en nem tudom, mert ez az mi Jámbor Püspökünk nekem ket rendbeli levelemre sem teszen választ, irtam volt enis felőlle, hogy tudosicson engemetis, de en nem erdemlettem megh azt eö K[e]g[ye]lmetöl, hanem az Ur Gubernátor Ur[am] írja hogy már tettek de nem irja kit es hogy eö K[e]g[ye]lme már Passustis adott neki az Confirmatioert való be menetelre Havasalyföldébe[n], ennekemis Tordán volt ugyan értésemre hogy azt akarjak de en nem Javallotta[m] s-felek hogy az I[ste]n minket bizony megh büntet azért az Olah Nemzetcségért hogy ollyon semmirevalok[na]k tartyak őket, es külenben nem viselünk gondot rajok, Ugy hiszen leszen kezfogojok Baranyai Uramek reszeröl ha I[ste]n megh n[em] gatollya, mert az minap Apor Uramek memorialetis adanak az Olah Püspöki teteleröl az Guberniumnak a Catholica Religio részéröl.

Ilyen szomoru Casusrol kell K[e]g[ye]lmed[ne]k irnom, es egyszersmind K[e]g[ye]lmed tiszti s kötelessegere kenszeritenem: Tegnap szinte estvefele Groff Pekri Lörincz Ur[a]m[na]k egj Kiraly Istvan nevü István hazan lako Biraja Süllyebe[n] lako Pap Andrassal edgjüt egy nehany embereket fel veven Süllyeböl majd mind emlitett Pekri Lörincz Ur[am] Jobbagyit rea mentek a Medvesi szena füre, melyet a[m] memoria[m] hominu[m] mind bekessegesen ezek birtak, es ott valami praetentiojakra nezve fel raktanak harom buglya szenát, és el vittek, ott kaszalván az Medvesiek töttek Medvesreis hirt, es osztan mind az ott kaszalok, mind penigh az falubeliek ki mentenek oda, holis osztan mint s hogy lett Koztek az dolog, hoszszu volna az historiaja, idővel megh világosodik, elég az hogy Pap András aval a Király Istvánnal eggyütt viszsza fordult es maga Pap András haromszor csappantotta a puskát Jobagyimhoz, s el nem sülven puskaja, neki biztotta azt az Kiraly Istvánt, s ugy lötte főbe egy Jo Iffju legény magom kölcsegemen kerekessegre tanitatott Magyor Jobbagyomot hogy a bizony keves idő mulva csak megh holt, melyet latvan az Medvesiekis üzőben vették a Gyilkósokat, es egy Szavuly nevüt közüllek megh fogtak, de Pap András es Kiraly István az puskasok el mentenek, Kiraly Istvan megh fogasarol en ugyan meg az estve irtam Pekri Lőrincz Urnak, de eö K[e]g[ye]lme othon n[em] volt es igy annak megh fogasaban ugy hiszem semi sem telik azon az Uton hanem Lelkeben Jar K[e]g[ye]lmed[ne]k disponalyon Ugy felöllye Tiszt Uraik[na]k hogy fogottassek megh. Mivel pedigh Pap Andras[na]kis semmi Residentiaja nincsen, hanem csak Felesege Joszagara szallatt, ötetis K[e]g[ye]lmed fogossa megh az Articulus szerent, ugj mint Residatlan Nemes embert, mert n[em] hiszem hogj megh allya a sárt, el szökik, es az ártatlan vér K[e]g[ye]lmetekre fog kiáltoni Tisztekül, Szávult penigh en ma kisertetem Fejervarra, es ezen levelem szolgam altal most Assignalom K[e]g[ye]l[me]d[ne]k ugj mint Tiszted (?) kezeb[en] paroncsolyon K[e]g[ye]lmed Fejervarra, tartossek ugj mint Gyilkos es halalra való es noha az öcsém Pekri Ur[am] Fő Ispán, de se kezessegen se maskent mint gyilkost el ne bocsattassa k[e]g[ye]lmetek migh az törvény el nem bocsattya. Kiraly Istvan es Pap Andras megh fogotatasa penigh megh leven, terminallyon kerem K[e]g[ye]l[me]d[e]t, hogy igazodgyék minel hamarabb dolgok, mert Szavullal ugyan a ki kéznél vagyon, en tudnám az Tertialis Processust, es megis erdemlené Szavul az halált, mert noha imezek puskaztak ugyan, de mindennek az egeszsz dolognak Szavul volt az indittoja de nem akarok azon a magam Forumomon procedalni, kivaltkeppen hogy Pekrÿ Lörincz Ur[am]is hazanal nincsen, tudom K[e]g[ye]l[me]d eljár az igassagban. Ezen Szolgam be megyen Fejervarrais, es mind az K[e]g[ye]l[me]d parancsolattyát mind oda, mind az Tisztek[ne]k, mind az en hozzam valo válaszát el hordozza.

K[e]g[ye]l[me]d joakarattyát meg szolgalom es ajanlom I[ste]n oltalmab[an] Sz[ent] Miklós. 1. 7br[is] 1697

 

József Jankovics

MIKLÓS BETHLEN AND HIS LETTERS

The letters of the famous seventeenth century Transylvanian politician and memoirist have not been examined as works of art yet. This study is to prove his capacities in letter-writing, too. On the one hand Bethlen’s letters are trusty sources for historians and on the other, lend themselves to follow the development of his prose, before and after his chef-d’oeuvre: Memoires (Önéletírás). Two unpublished missives are added to represent the forerunners of his methods used in his well-known book.

 

[1] Gyenis Vilmos: Bethlen Miklós Imádságoskönyve. ItK 1957. 63–78.

[2] B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Bukarest 1970. 158–170.

[3] Bethlen Miklós ifjúkoráról az Önéletírás-on kívül máig is legtöbb adatot Herepei János Néhány adat [gróf] Bethlen Miklós tanuló-éveiből című irása közöl: Erd. Múz. 1938. 291–298. és Adattár II. 593–603.

[4] Németh László: Az én katedrám. Bp. 1969. 134.

[5] Lukinich Imre: A bethleni gróf Bethlen család története. Bp. én. [1927]. 302–303. Nem betűhív közlés.

[6] Lukinich: i. m. 324.

[7] Bethlen Miklós Önéletírása. Bp. 1955.1. köt. 249. Bev. Tolnai Gábor. Kiad. V. Windisch Éva.

[8] Teleki Mihály Levelezése. Kiad. Gergely Sámuel. Bp. 1916. 238. VII. köt.

[9] U.o.

[10] Géber Antal: Gróf Bethlen Miklós bécsi fogságáról. ItK 1905. 161.

Értsd: …olyan szelíd, hogy mását nem láttam.

[11] Benda Kálmán: Bethlen Miklós kancellár. Hitel 1942. 395.

[12] A két levél lelőhelye: OL Bethleni Bethlen család levéltára, P. 55. 1697. Ebben a csomagban található Bethlen Miklós leveleskönyve, amely az 1696. okt. 10. és 1697. szept. 18. között írt leveleinek a „párját” tartalmazza. A 42. lapos füzetecske 38 levelet foglal magába, amelyek címzettjei: Kálnoki Sámuel, Bethlen Gergely, Keresztesi Sámuel, Apor István, a kancellária és a gubernátor. A 42 lapból mindössze 14 üres. Az alább közlendő levelek a 7. illetve a 26–27. lapon olvashatók.

[13] Szenci Molnár Albert Oppenheimi énekeskönyve. Oppenheim 1612. 108. RMK I. 435.

[14] Tolnai Gábor: Tanulmányok. Bp. 1970. 74.

[15] Géber: i. m. 161.

[16] Lukinich: Gróf Bethlen Miklós bécsi fogságáról. ItK 1906. 80–93.

[17] Gyárfás Elemér: Bethlen Miklós kancellár. Dicsőszentmárton 1924. 222.

[18] Gyárfás: i.m. 225.

 

Így idézd:

Jankovics József. „A levélíró Bethlen Miklós arcképéhez”. Acta Historiae Litterarum Hungaricarum X–XI (1971): 163–168.

→Eredeti közlés (PDF) A levélíró Bethlen Miklós arcképéhez