Balassi (III.) Imre és Wesselényi Ferenc nádor kommunikációs viszonya és stratégiája

I.

Bethlen Miklós önéletírásának egyik legfontosabb és ugyanakkor legszemléletesebben előadott epizódja az, amelyben beszámol 1666-os murányi tartózkodásáról, arról a Zrínyi Miklós halála utáni időszakról, midőn titokban szövődtek Erdély és a magyar elégületlenek kapcsolatai s az erdélyi közvetítésű török orientáció első szálai, továbbá szerveződött a későbbi ún. Wesselényi-összeesküvés. Erről Bethlen nem is túlságosan burkoltan említést tesz fő művében, és részletesebben tudósít apjának, Bethlen Jánosnak, Teleki Mihálynak és Apafi fejedelemnek írott leveleiben. A helyzet és a viszonyok, illetve Bethlen szövegének megértéséhez kissé hosszabban kell idéznünk az önéletírásból:

A palatinusnál laktam szeptemberig; azalatt lőn ilyen dolog. Egy Balassi Imre nevű nagy gazdag vitéz, de igen zavaros elméjű gróffal a palatinusnak veszekedése lévén, arra vitte a dolgot, hogy mint notorius proscriptus megfogattassék; emez sem el nem tudta vagy akarta vonni, sem rabul adni magát: fegyverhez nyúlt, sok katona tartozott hozzá, több szép urasági között Diviny várát is bírta, és innét kivált a palatinus jószágiban sok kárt tett. Ez a vár nem erős, de ő nagynak tartotta; volt szép lövőszerszám, munició és gyalog benne, minthogy véghely is volt; ebben bízott és hogy ebből megszerzi dolgát. A palatinus instantiájára a császár az akkori végházakból, kivált Fülekről rendele bizonyos számú magyar hadakat, lövő szerszámot és német gyalogot is nyolcszáz tájba, hogy vonják ki onnét. Elmenénk a palatinussal Balogvára, Fülek, és osztán Diviny megszállására, a németeket egy Delon nevű gallus vice-colonellus commendírozta; erősen lőtt bizony ki egy Sándor Gáspár nevű főember, sellyei kapitány; lábát is bokában ágyúval ellövék, de mégsem hala meg. Sáncot vetvén csakhamar egy éjjel, négy vagy öt ágyúval reggel lőni kezdék; én is ott peckelődtem, a palatinus küldözött, kivált hogy Delonnal is tudtam beszélleni; megijedének a mellette lévő nemes embereknek az elei, elárulák s feladák a várat discretióra. Ezt a terminust a közkatona, talpas nem értette meg elébb, hanem csak akkor, amikor maga puszta kézzel s a felesége egy hitvány párnával méne el, noha Balassi és én, akik jártuk a tractát, megmagyaráztuk nékik, maga a palatinus is megparancsolván magyarázását, de a corruptus, magokról külön, titkon gondot viselő, egynéhány nemes ember eláltatá őket, voltak háromszázan. Rút spectaculum volt. Szoros várban, a sok ló s marha étlen, majd térdig a ganéj az udvaron, még osztán hogy mindent elprédálának, egynéhány száz párnai derekalyt kihasogatván, mind a földön, mind az aérben úgy volt a toll és pih, mint a nagy hó és fergeteg. A palatinus harmadnap jöve a várba, mégis akkor is volt pih, esőnek mondá. Én a palatinus parancsolatjából addig is benn a várban Balassi salva gvardiája voltam, és felette nehezen tudám megőrzeni a boltját, belső értékit egy Balassi Bálint nevű gonosz atyjafia és Delon ellen. Azt mondá Bálint, néki csak a leveles láda kell, lészen harmincezer tallér nyereségünk. Delon az osztozásban felit nékem igírte, osztán öszveveszett, ő koszperdre, én kardra vetettük kezünket, de tovább ő sem mere menni. Nékem azért a nagy szolgálatomért Balassi a nagyobb fiától külde egy szép gyémántos rózsát, úgy hiszem, hogy legalább ezer forintot ért volna, de visszaküldém, izenvén néki: Volt az üdeje, hogy az én atyámnak mindene úgy veszett el, mint az övé most, anyám s magam rabok voltunk; nékem fogadásom: supplicáló, perlő embertől soha ajándékot nem veszek, hanem küldjön egynéhány darutollat, s azt külde. Csúfos zelotypiából azután reám panaszlott a palatinusnak, hogy a feleségét, ki erdélyi Barcsai Zsigmond leánya volt, szép, ifjú, szeretem, de bizony hazudott; vette volt abból, hogy mikor az uráért és javokért törekedett, sírva a mejjemre borult, kezével rajtam esdeklett; de ez sok ember előtt volt. Vége lévén ennek a divinyi dolognak, menénk Murányba; Balassit is igen tisztességes arestom alatt, felesége, javai és fiaival együtt lévén, vivék oda. Engem a palatinus, palatinusné száz arany, s majd meg annyit érő ezüst marhával megajándékoza; s menék haza Erdélybe. Ennek a Teleki és én járásomnak oka volt titkos követség Apafi fejedelemtől a magyar, és máig is tartó, még in anno 1663. kezdett nehéz dolgokról.¹

Bethlen 1666. június 4-én Murányból tudósítja Teleki Mihályt Balassi Imre zavargásairól:

Balassi Imre Uram is mindent, az mit lehetne, koborlana, de már szintén megh szorittiák, mind Magyar, Német, Török ellenseghe; signanter az Török, kibe bizott, félek, hogy belé hadgya, mert amaz te nagy szakallu Komadat, Szepesi Palt be kűlte az Palatinus Egherbe eggy nem tudom mi eördögh tiszt, elegh az, neue Kara Ibrahim az ebnek, hogy Balassit ne seghittsék, emez azt mondta, hogy ollyan Toluayt ők bizony nem seghittik, mert őketis praedalta tsak mostis, hanem az Palatinus tsak bátrann procedallyon mindenbe, es az Feidelmetis admoneallya, hogy akadalyt ne tegyen, mert egyebaránt oda ala Trentschen Varmegyebeis sőt mindenütt az Feidelem Mustrálása nagy Larmat tsinalt, magha Balassy Vramis biztatta avval maghát, az mint illyen Titulustis tsinalt maghának: Erdelynek cum adiunctis prouinciis Nemet uagy ki Eördögh ellen elöll iáro hadainak Generálissa, de ez bolondságh, mert Romai es Török Csaszarral ueszne Urunk egybe Balassy Uramert, de ezt magha az Palatinus tsak neveti…²

A nádor azonban nem sokáig nevetett a mindenkivel szövetkező, s mindenkitől előbb-utóbb megtagadott, vagy mindenkitől elforduló Balassi Imre cselszövésein, mert Bethlen éppen egy hónappal e levél kelte után már megérkezett a Divény elfoglalására a vár alá felvonult nádori táborba, amint arról és onnan július 8-án tudósítja levelében apját, melyben nagyjából leírja az önéletírásából is idézett fentebbi katonai eseményeket, a várfoglalást és körülményeit.³

Nem lehet célunk itt és most a Balassa Menyhárt köpönyegforgató jellemével és a költő Balassi Bálint öntudatával rendelkező, kalandortermészetű főúr roppant nehezen követhető pályafutását követni első felesége állítólagos meggyilkolásától, környezetével való állandó összetűzéseitől, 1671-es Erdélybe menekülésétől rokonai – legfőként Kapi György, illetve felesége, Barcsai Judit rokonsága – általi ottani kisemmizésén át Thököly pártjára állásáig, majd újbóli császári fogságáig és az azt követő kegyelmétől 1683-ban Tállyán bekövetkezett haláláig, majd sírjának 1735- ös kirablásáig.⁴ Balassi Imre, Pest, Pilis és Solt főispánja Nagy Iván családtörténeti lexikona szerint egy 1669-es levelében magát szentelt vitéznek, királyi tanácsosnak és komornoknak, Beszterce, Divény, Kékkő, Salgó, Surány és Eberhardkő örökös urának írta, de birtokai voltak a dél-alföldi hódoltsági területen és Gyöngyös környékén is. Jól ismerhette a XVI. századi költő Balassi Bálint emberi habitusát, mindenféle uralmat nehezen viselő természetét, rangjára való büszkeségét, a valós vagy vélt sérelmeket keményen megtorló hirtelen haragját.⁵ Rimay János 1629-től haláláig, 1631 decemberéig az ugyancsak Imre nevet viselő apja (megh. 1633) – aki az Istenes énekek első bécsi kiadását szorgalmazhatta, s aki, Kőszeghy Péter megállapítása szerint, a költő kultuszának ápolója-szervezője lehetett – szolgálatában állt Divényben, vagyis az ifjabb Imre személyes élménybeszámolóban, a családi legendáriumból is értesülhetett őse viselt dolgairól, akinek katonai és költői virtusairól a saját (!), III. Ferdinándtól 1653 januárjában elnyert grófi diplomájának indoklásából is tudomása lehetett, amely indoklás mintha Rimayt idézné: „Hogy ne is szóljunk Balassi Bálintról, aki Mars és Pallas szolgálatában egyaránt rendkívüli hírt szerzett magának…”⁶

Az alább következőkben arra irányítjuk figyelmünket, hogyan tükröződik Wesselényi nádor levelezésében a divényi várfoglaláshoz, majd Balassi néhány hónapos fogva tartásához vezető út, illetve mi határozta meg kettejük viszonyát és kommunikációját. (A kiadatlan dokumentumok szövegét modern átírásban közöljük, a személy- és helységnevek írásképét és egy két írássajátosságot megőrizve. A rövidítéseket jelölés nélkül feloldottuk.)

A Wesselényi-összeesküvésről monográfiát író Pauler Gyula szerint Wesselényi az 1665-ös kassai nádori ítélőszéken 32 cégéres bűntettben ítéltette el Balassit, de Cserei Mihályra hivatkozva egy török fogolyra – valószínűleg inkább Balassinak az ügyben tanúsított magatartására és kevélységére – vezeti vissza az ellenségeskedés fő okát. Cserei ezt a történetet magától az Erdélybe menekült Balassától hallhatta, s bár akkor még iskolás korban volt, de bármikor hallotta is, oly feltűnő volt számára, hogy egy életre megjegyezte:

Nem sokkal azután jöve be Magyarországból Balassa Imre is. Mert midőn egy híres török urat, akit Rabló Béknek neveztenek vala a magyarok, éjszaka egy faluban a Balassa hajdúi elfogtanak vala és Balassához vivén, a bék tizenkétezer aranyban vele megalkudt volna, a palatinus Wesselényi Ferenc megértvén, odaküldet Balassához, hogy a rabot adassa kezihez, mivel az nem privata personát illet, hanem őtet mint magyarországi palatinust. Balassa, különben is pajkos, csíntalap ember lévén, azt izeni vissza a palatinusnak: »Mondjátok meg az ebadtának, ha török rab kell, bújjék ki a felesége utoljából, s fogjon rabot, de akit én fogattam, azt neki bizony nem adom.« (A Cserei által minden bizonnyal eufemizált szövegrész kiemelése tőlem, J. J.) A palatinus a császárnak ír a dologról, remonstrálván azt: az a Rabló Bék eleitől fogva mennyi károkot, pusztításokot tett Magyarországban, azért illendő volna, hogy olyan nevezetes rab őfelsége mint magyar király custódiája alatt tartatnék. A császár kéreti Balassától: nem adja; újabban reá küld, hogy erővel is elvegyék tőle, Balassa bosszújában mérget ad a török rabnak, úgy hal meg, a holttestet penig ezer arannyal váltják vissza a törökök. A császár megértvén a dolgot, Balassát meg akarta fogatni, de ő is résen tartván fülit, Erdélyben beszaladott.⁷

Az általunk kiemelt idézet teljesen beleillik abba a tiszteletlen, a korban trágárnak tartott, sőt az alapvető isteni törvénynek, s az ahhoz igazodó emberi és hadi törvényeknek is ellentmondó balassias beszédmódba, amelyet az alább közölt dokumentumok áttételesen idéznek.

Az 1660-as évek Wesselényi-leveleinek témái rendre kitérnek Balassi Imre viselt ügyeire, s igyekeznek túlkapásainak gátat vetni.

Királyfalváról írja 1664. június 20-án Abaúj vármegyének: „Az prédáló katonák által elhajtott marha végett irattunk mindjárást gróf Balassi Imre uramnak serio, odaküldvén a kegyelmetek panaszának extractusát. ”⁸

Tokajból a kancellárt, Lippay Györgyöt figyelmezteti 1664. augusztus 8-án: Hont vármegye főispánságára pályázik Balassi Imre is, de ők tiltakoznak ellene, inkább a nemrég meghalt id. Koháry István nagyobb fiának conferálják, járjanak közben érdekében. (A költő Koháry István 1711-ben lett Hont vármegye örökös főispánja.) Az ugyancsak versíró gróf Balassi Bálintot is méltóbbnak ítéli a feladatra, mert Imre „se atyjafiával, se pedig más emberséges emberekkel nem alkudhatik soha is. ”⁹

(Zólyom)Lipcséről 1665. február 8-án az esztergomi érsek Lippay Györgynek: „Ide békével érkezvén, felette confuse találtam ez világot, vannak félelem s kétség között gróf Balassa Imre uram csavargó katonái nem gondolván kegyelmes Urunk hitivel, csak csatáznak, most is három törököt vittek el Divény várában. Azonban az szegénységen is égben kiáltó nyomorgatásokat követnek.”¹⁰

Ugyanebben az időben Enyickéről ír az egri basának, a Balassi Imrénél levő török rabokat ami illeti, Balassi nem kapitány, sem egyéb tiszteiben nincsen, veszni indult ember, citáltatták és el nem kerüli a büntetését.”¹¹

(Zólyom)Lipcséről 1665. április 5-én Pethő Zsigmondnak: „Az Makó melléki, szentlőrinci szegénység panaszairól haszontalan már Ballássa Imrének irnya, mert ő már veszedelemnek fia, az sok excessusi miatt, ezennel Palochay Gábor táncára jut, kit csak circa finem Maii is, vagy initium Junii meg fog érteni kegyelmed.”¹²

Következő nap ugyanonnan, Rottal Jánosnak: „Balassi uramhoz küldtem juratusomat, istenkedvén, az rabokat küldje kezemhez, ne kellessék az két hatalmas Császár között kisebb követei gátlásának is lenni, micsoda válaszom lészen, éjjelnappal tudósítom kegyelmedet.”¹³

Kassáról 1665. november 25-én elrendeli a vármegyéknek, hogy Balassi Imre, „Nem akarván Isten ő szent Fölsége is tovább sok bűnét s vétkét büntetlenül hagyni, országunk törvénye szerint proscribáltatott és infamiássá tétetett.” Hirdessék ki proscriptionálisát, s vele és istentelen tolvaj társaival ne nyájaskodjanak, „társalkodjanak”. „Balassi uram sok zabolátlan csintalankodtatásának és gonoszságának” véget akarván vetni, vigyázzanak, hogy a törökkel ne praktikáljon s. Divényt ne ejtse a kezébe!¹⁴

1666. május 4-én a rimaszombatiakat, akik mint kereskedő népek, félnek kimenni a városból Balassi miatt, Wesselényi inti, hogy ne teljesítsék kívánságait. „Vettük az kegyelmetek levelét, s értjük, hogy az a Haza Tolvaja s urától hazájábúl elpártolt árulója mit kivánjon legyen kegyelmetektől. Tudni köll kegyelmeteknek, valaki kegyelmes királya s hazája árulójával egyetért, és akármiben segíti, hasonló áruló, és pártütő latornak ítéltetik.”¹⁵

1666. június 1-jén az osgyáni kastélyból valószínűleg a fülekieknek szóló Wesselényi-levél utalhat Balassinak arra az akciójára, amelyet Bethlen Miklós említett fentebb idézett misszilisében, s amely a palatinus nevetését kiváltotta: „Ami az Balassy Imre levelét illeti, <azon semmit nem köll épéteni.> bizony sokat nevettünk bolond írásán, s mivel még eddig nem tudta, mit akar kegyelmetek (noha az is felfuvalkodásból írt csúfság), hisszük az Úr Istent, az füleki álgyúk ez játékját hírével adja.”¹⁶ 1666. június 8-án értesíti Nyitra vármegyét: „Nem lehetvén egyéb benne, elunván a mi kegyelmes Császár és koronás Király Urunk Őfelsége annak az rebellis Haza Tolvajának, Balassy Imrének, mellette fegyver fogó adhaerens tolvajival együtt patralt sok hostilitásit, faluk rablásit, égetésit, keresztény vér-ontásit és egyéb hallatlan sok cégéres excessusit és rebellióit, parancsolja újobban kegyelmesen Őfelsége a minap hozzánk érkezett magános curirjétül küldett kegyelmes parancsolatjával azon rebellis Divény várát erős obsidióval megszállatnunk s azon rebellist donáltatnunk. Mely operatióra hogy ne köllessék kegyelmeteket personaliter insurgálni, a mi tanácsunkbúl Őfelsége maga itt magyarországbéli végházaibúl rendelt bizonyos számú muskatírosbúl álló német hadait rendelte kegyelmesen, avégre is, hogy messzünnen s külső országibúl behozandó hadakkal ne terheltessék, s ne ruináltassék szegény hazánk…” Kéri, hogy biztosítsanak postaállomásokat, alkalmas megbízottakat, hogy az ő arra kijelölt embereikkel levélben tarthassák a kapcsolatot. Jelzi, hogy elővigyázatosságból a törököt is értesíti hadmozgásaikról, s megírja azok igazi okát, hogy „másra ne véljék”.¹⁷

1666 júniusa-júliusa a készülődés ideje, a környékbeli végházakat biztosíttatja, fokoztatja a fegyelmet, hadi eszközöket, katonákat gyűjtet. Június 11-én írja „Bélteki uramnak”, hogy „Balassi Imre száz lónál többet s valahány tehény marhát elhajtatott, ott öt katonát fogatván, az egyiknek mindjárt fejét vétette, s az másikat karóban vonatta, a harmadikán háromszázat csapatván tömlöcben gyukatta. S nagy békével, mintha sohult katona nem volt volna, ez próbát végben vitette. Ugyanakkor a táján Kokovárúl is feles marhát hajtatván, szabadon gázoltatja az országot, sőt azzal kérkedik, hogy rövidnap korbácsokkal hajtatja bé Losoncznál lévő vitézlő rendet Divinbe, azt vetvén fundamentumul, egymást nem értő hadak lévén, az felfuvalkodott puhaságnak adták magokot.”¹⁸

1666. július 28-án Murányaljáról este, vacsora után figyelmezteti levelében a Divény alatt táborozó, s azt ostrom alá vevő hadi tisztségviselőket: „Mely nagy rettegő félelemben s bús elmével vagyok, pennámmal ki nem írhatom, tartván attúl (azmely vigyázatlansággal volt eddig kegyelmetek, bátran jöhetvén s mehetvén ki s bé az divéniek, sőt nyulászva is kedvek szerént mulatozván), még megszálljuk ez két-három s négy nap alatt, ki ne szökjék Divényből az lator, ki ha megtörténnék (kit Isten ne adjon), bár az világ szénye előtt nap ne virradjon gyalázatos fejünkre.” A vár előtti mély völgybe szálljanak, erős strázsát állítsanak oda, ahol Balassié szokott lenni, és senkit a várba be ne bocsássanak, s ő se szökhessen ki, mert nekik az örök gyalázatukra lenne, s az egész kereszténységnek pedig kárára.¹⁹

II.

Miközben Wesselényi Ferenc, Magyarország nádora levélrészleteiből kirajzolódik az az összkép, amely magában foglalja a Bethlen Miklós önéletírásában leírt Balassi Imre-ellenes akció előzményét, jól kiviláglik belőle a folyamat: a minden bizonnyal személyes sérelmektől is táplált misszilis propaganda-munka, amellyel az országos bajkeverőt, a fékezhetetlen, önhitt, kegyetlenkedő „Haza Tolvaját” akarja Wesselényi bekeríteni s börtönbe juttatni.

Az alábbiakban azokat a dokumentumokat mutatjuk be, amelyek bizonyos mértékig, s közvetett módon, tehát nem a pontos, eredeti megfogalmazásban, de még így áttételesen is érzékletesen jelzik azt a nyelvi-kommunikációs módszert, amellyel és ahogy Balassi Imre a nádor jogi képviselőin keresztül az ország legfőbb politikusával, a király helyettesével tárgyalt, neki üzengetett. Amivel jogosan háborította fel, s hangolta még inkább maga ellen a palatinust. E közvetítői jelentések, a szóváltások rögzítései – ismételten hangsúlyozzuk, hogy a követ utólag rekonstruálta és formálta meg szövegét – stilisztikailag ugyanazt a Balassi-képet („igen zavaros elméjű’; illetve „pajkos, csintalan ember”) és -beszédmódot idézik fel, amelyet Bethlen Miklós és Cserei Mihály őrizett meg az emlékezetnek. Balassi üzenetei úgy szólnak az általa oly gyűlölt Libercsei Mihály nógrádi alispánhoz, Gács várának kapitányához, hogy abból megbízója, Wesselényi Ferenc is értsen. S teszi mindezt annak tudatában, amit maga is feljegyzett később napló-könyvébe az „Edicta Militaria” cím alá, de a korszak minden hadi regulája ezzel kezdődött, s minden felesküdt katonának és vezetőiknek szem előtt kellett tartania: Valaki az élő Istennek nevét káromolja ördögadtával s teremtettével, s egyéb hasonló kárhozatos szitkokkal szitkozódik, kővel verettessék agyon.²⁰

1.

Anno 1664. Die 26. Junii.

Méltóságos tekéntetes és nagyságos gróf Hadadi Vesseleny Ferencz uram őnagysága, Magyarországnak Palatinusa kegyelmes urunknak missile parancsolatját az tekéntetes és nagyságos Giarmati gróf Ballassy Imre uramnak őnagyságának praesentálván cum salutatione, Djvin vára alatt lévő serfőző házba, azmely kegyelmes urunknak méltóságos missile parancsolatját őnagysága megolvasván, arra őnagysága azt mondotta, hogy az echedj juhoknak és kecskéknek elhajtását nem tudja, s az lehotkaj kárnak tételitis nem tudja, hanem azki tette az kárt, az ördöglelkők kérjék attúl. Annakutána megkövetvén őnagyságát, hogy tisztönk s hivatalunk szerént őnagyságához kelletett jőnőnk az nemzetes vitézlő Liberchey Mihaly uram, nemes Nograd vármegyének viceispánja commissiójábúl, az tekéntetes és nagyságos Ghymessy gróf Forgach Adam Nograd és Borsod vármegyéknek főispánja urunk őnagysága instantiájára előnkbe adatott 7 punctumokra²¹ fellül megírt gróf Ballasa uram őnagyságátúl választot kérni, azmely punctumokat el akarván olvasni fellül megírt gróf Ballassy Imre uram őnagysága, elkérvén tőlőnk az punctumokat, hogy maga olvassa meg, oda adván őnagyságának, azmint az punctumokat olvasta, a 6 punctumokra semmit sem felelt, de a hetedikre hogy érkezett, elkezdvén szidni az gachy gondviselőket: Még az ördöglelkő Bezegh Giörgy procator mit ír, hogy ellenségől tartsanak-é avagy szomszédjoknak, de jó lészen-é, ha az ő feje elesik a lélek kurvafiának, pöröljön azután, akivel pöröl, hogy az ördöglelkő lélek kurvafiak azt kérdik tőlem, hogy resolváljam magamat, hogy ellenségnek tartsonak-é, avagy szomszédjoknak, mondván, hogy olyan ördöglelkő lélek kurvafiait, mint ők, nem tart ellenségeknek, hanem ha ellensíginek akarja tartani a gachiakot, ki sem ereszti a várbúl, sőt egy hét alatt meg is venné Gách várát, s magokat ki is vonná belűle, ahon az ellenség Szechinbe, s más az, ha magának ellenséget akar tartani, magához való embert, avagy hasonlót tart, mint maga, nem olyan ördöglelkőveket, de higgyék el azt az ördöglelkő Liberchey Mihaly s az többi, hogy megesködtek az katonák azon, hogy szolgáimot az én bosszúságomra az keczkemétjektől elvont pínzért s megfosztásért felakasztatták, bizony meglövődezik mint az ebeket, mert csak nem érdemlették meg a halált, mert az elvont pénzek megtért az kechkemetieknek, de az ördöglelkő Liberchey Mihaly most is afféle bitang lovon jár, s ezeknek a lovokkal is úgy bánik. Mi, bírák, mondván őnagyságának, nem tudjuk, hogy őkegyelme afféle lovon járna, de nagyságos uram, mind az ország törvénye azt dictálja, s mind penig méltóságos magyarországi Palatinus urunk őnagyságátúl meg vagyon parancsolva, hogy afféle nyúzó-fosztó tolvajokat megbüntessenek érdemek szerint; de az ördöglelkő Liberchey Mihalinak nem kellett volna ilyen hamar exeqváltatni, ha vétkek volt volna is, hanem 15 napot kellett volna nekik terminálni, de az ördöglelkők még Szent Ivan napján akasztatták fel olyan nagy önnepen, de az ördöglelkő Madach Janos ökrei akasztatták fel a hópínzes katonáimat, de elküldök Lehotkara, megküldöm neki a gatyákot. Mi, bírák, mondván őnagyságának, azon, hogy az őnagysága eleibe adatot, Gáchbúl hozott punctumokra adjon választot, azt mondván, hogy: Tudnék választot adni az ördöglelkő lélek kurvafiaitúl adatott punctumokra, mert talám vagyon háromszáz punctum, azkit a három szolgabíróval csináltak. Megírt gróf Forgach Adam uram őnagysága juhait urgeálván hogy bocsáttassa el, hiszem őnagysága semmit sem vített őnagyságának, de arra azt mondván, hogy eddig is bolond volt, hogy el nem hajtatta, kérjük attúl, aki elhajtatta, monván őnagyságának, hogy mástúl nem tudjuk kérni, hanem őnagyságátúl, azt mondván őnagysága, hogy ha több volna is, csak meg eszik bizony azokat, mert az én határomban voltak. Annakutána menvén viszont Palatinus urunk őnagysága levelinek magyarázására, azt mondván, hogy: Az ördöglelkő lélek bestye kurvafiának, Liberchey Mihalinak mi közi echedj juhokhoz, hogy panaszolkodott Palatinus urunknak őnagyságának, őnagysága mint magistratus tartozik írni, mert elunja a sok búsítását, s azért ír reám, s az az ördöglelkő kurta Madach Janos írogatása a lehotkaiak panasza Szechin alá való indulásomnak, noha lehotkaiaknak mindeneket megadattam, s az ő ökreit is, de várjonak csak, azt mondják a katonák, hogy bizony meglövődözik az ördöglelkő lélek kurvafiakat, mért akasztatták fel az két hópínzes katonáimat, s találkozik oly ember, hogy bosszút áll halálokért. Elunván őnagyságának sok szitkozódását hallanom, úgy kezdettem őnagyságátúl búcsúzni, s mondotta, hogy: Gyürky uram, mindétik jóakarója voltam kegyelmednek, de kegyelmed ilyen követséget ne hordozzon, mert ha részeg találtam volna lenni, avagy penig rosszkedvő, s azmi kegyelmeteket találta volna, bizony senki el nem vette volna kegyelmetekről. Arra azt mondván őnagyságának: Én tisztemnek bizony megfelelek, nagyságos uram, ha nagyságod viceispán uram commissiója mellett a vármegyébe valahova kőld, higgye nagyságod, nagyságod dolgába is elmegyek, aminthogy nem panaszolkodhatik nagyságod reánk, hogy tisztőnk szerént nagyságodnak eddig igazán nem szolgáltam volna, de ha ebbe a tisztbe nem leszek, nem búsítom nagyságodat. Őnagysága avval bocsátá el bennünket, hogy kijűttőnk őnagyságátúl, de az punctumokra semmi választot nem vehetőnk egyebet. Egy Kesdy nevő vásárbíró avagy tömlöctartó, kívől állott a vámház előtt, s azt mondja, hogy: Giörky uram, afféle állapotokba ne avassátok magatokat, mert ha most is itthon volnának a katonák, nem tudom, mint járna kegyelmetek. Azt mondván neki, hogy senkinek nem vítettem, de aki énnekem vít, bizony, nem tudom, mint jár.

Stephanus Gyűrky Judicum Nobilium Comitatus Neogradjensis

Joannes Kandó Juratus Assessor Comitatus Neogradjensis

2.

Gróf Balassy Imre uram őnagysága üzeneti Palatinus urunk őnagysága levelére Elolvasván őnagysága az levelet, első szava ez volt: Ennek az levélnek az ő continentiája nem egyéb, hanem hogy én eljővén az táborrúl az én hadaimmal, azért nem verhették ng az törököt, és hogy az több katonák is, az tábori katonák közűl, látván az én eljövetelemet, sokan haza oszlottak közűlök. Hogy azok eloszlottak, arrúl én nem tehetek, sőt ha Őfölsége elejében kel is az dolog, egyebet nem mondok, hanem hogy én azok közül generálisa sem kapitánya nem lévén, nem parancsoltam nékik, hogy ki hol legyen közűlök. Ami penig az én eljövetelemet illeti, abból mi lészen, semmi, mert mindazonáltal noha nem tartoztam volna véle, de mégis kéredzettem Zuzátúl [Souches generális], azt penig nem egyébért, hanem csak böcsületnek okáért cselekedtem. S ha hír nélkül jöttem volna is, azzal sem vétettem volna, mivel én akkor az táborban nem is úgy voltam, mint tartozásképpen, hanem csak barátságképpen, hivatván Zuza uram, úgy mentem oda. Hogy penig az törökben az én ottlétemmel több elesett avagy veszett volna, azt bizony elhiszem, hogy az meglött volna, de ha így történt, arról mit tehetek? De ha szintén immár eljöttem is, mi lészen belőle, ezt akármi bolond is megítílheti, annál inkább, akinek Isten eszet adott.

Ezen szavai után hallgatván őnagysága, úgy kezdettem én is választ kérni, azmint nemzetes vitézlő Liberczey Mihaly uram őkegyelme nekem parancsolta Palatinus urunk őnagysága parancsolatja szerint, hogy őkegyelme kezéhez hoznám a választ.

Erre gróf Balassy Imre uram ily szókkal való választ tött: Olyan ördögadtáknak s ördöglelkűknek adnám avagy küldeném az kezéhez az én választomat? Nem küldöm olyan rossz embernek az ördögadtának, s nem hogy odaküldeném, de még csak szolgámot sem fárasztom én ezzel az válasszal, noha igen röviden tudok én erre választ adni, s egy jobbágyomnak kezében adván elküldöm Lipczére avagy Murányban, s ha ott találják az Palatinust, jóval jó, s hol nem, s ördög s pokol, de én, Isten teljes Szentháromszág ugy szegéljen, szolgámot azzal nem fárasztom. Mi tudom én, hogy csak Liberczey Mihaly ebsége ez az ördöglelkűé, de Isten Szentháromszág úgy szegéljen, megtanítom az ördögadtát; az katonáimat is csak felakasztatja, ő, az ördöglelkű, még csak hírt sem ad felőle, hogy eb vagy-e avagy kutya vagy-e. Immár akármiképpen írt volna, hogy mi szolgádot fogtam meg, azért láss törvényt reájok, mert latrok, hanem csak fölakasztatta őket két-három bitang lóért, de bizony az ő feje is úgy vész el, az ördögadtáknak, kezemben adván Isten. Én erre azt mondottam, hogy nem jó így, nagyságos uram, mivel ennek semmi jó vége nem lészen, hanem az szomszédságban nagyságtok inkább egymás szeretetiben éljen, mert amint közönszégesen szokták mondani, hogy amely ország avagy tartomány magában meg haszonlik, pusztulni kell annak. Erre is azt felelte őnagysága, pusztuljon az ördögadta, csak énnekem Liberczej Mihály akadjon kezemben, meg tanítom én őtet, az ördögadtát, hogy bizony hirt [?] mondhat viceispánszágának, jöjjön csak ide az vámházhoz, avagy akárhova ide közel az határban, próbálja meg, oly órában talál azért az ördöglelkű, annyit adok én neki, hogy örökkétig megéri véle osztán, me rt mihelyen akarom, mindjárást kezemben keríthetem, kivévén lesre, csak egy-két báránt kapatok el onnan valamely faluról, de egyébaránt mászképpen is kezemben kerül az ördögadta, s az Isten adja, nem hogy az én fejem úgy volna az ő kezében, mint az övé az én kezemben, mert eddig bizony meg holtam volna. De nem tészek én véle törvénybűl föl, mivel-énnékem ha nem tudom, minémű igazságom volna is, elítílne ő, hanem másképpen nyúlok én az ördögadtához, szart egyék az ördöglelkű, mind vejestül. Az a procator lelkű ördögadták. Írjon, írjon az ördöglelkű, ha tizenhatezer levelet ír is, én azzal bizony nem gondolok. Es ha minden héten tizenhat levelet küld is kezemhez, mind az négy szolgabírót is ide küldi is, Isten teljes Szentháromszág úgy segéljen, én azzal nem gondolok. De hiszem tudom csak bosszont az ördögadta, hadd hadd tudom én, mit csinálok ővéle. Az ördögadta, miért tészen ő fel énvelem, hiszem nem rendemen való ember ő, s mégis piszkálódik ellenem, az ördöglelkű, s ha immár megromol, s elvesz kezem miatt, mi lesz belőle, az Császárnak panaszolnak érette, mi lesz belőle, mi ösmerem én az Császárt, s eleget is beszélgettem vele, meg is mondottam, hogy Őfelszégének Magyarországban nincsen csak két szolgája is nálamnál igazabb s jobb, amit Őfelségének panaszolnak, Őfelsége csak arra ad választ. Hogy Gyarmatnál az németeket levágtam, mi lött belőle? Semmi. Csak levágom ezután is, azki nekem ellenszégem, s ha őrajta is, az ördöglelkűn megeszik, ki vészi el róla? Mért tészen fel velem az ördöglelkű, mért nem hogy maga, de még az ura is nincs olyan ember, mint én? Nem is volt soha. Jobb volna néki is, az ördöglelkűnek, hogy az urát miképpen szabadíthaná meg, abban mesterkednék, énvelem ne garázdálkodnék az ördögadta. Harmadszor is szólván őnagyságának, megkérdettem, ha csak ez lesz-é a választ, azt mondotta őnagysága: kegyelmed csak azt mondja neki, hogy szart egyék az ördöglelkű, mert ha emberszéges ember volna, nem küldözne efféle leveleket reám, hanem megérje azzal, hogy vagyon módja az Palatinusnak mástúl is levelet kezemhez küldhet, de az ördöglelkű csak abban mesterkedik, micsoda és nagyobb bosszúsággal illethessen. Kegyelmed azért csak azt mondja meg ez szerint az ördögadtának, hogy egye meg az szart, én mondom, s kurva is az anyja én részemrűl, aki meg nem mondja neki, ha reá akadok, magam is ez szerint mondom meg neki szemében, s meglátom, ki tészen róla.

Datum in arce Gacz, die 3. Julii Anno 1664.

Stephanus Horváth Judicum Nobilium Comitatus Neogradiensis

 

3.

Természetesen nem maradt el Wesselényi Ferenc reakciója sem. A Balassi által – többek között éppen azért, mert az ő szolgálatából menekült, illetve szökött meg – nagyon gyűlölt, a nádor által viszont, úgy látszik, igen kedvelt, bizalmas emberének, Libercsei Mihálynak írt levelében tudósít erről, jellemezvén is egyben Balassi Imrét:

 

Generose domine amice nobis observandissime.

Vöttük az kegyelmed böcsületes levelét együtt az inclusákkal, melyekbűl Balassy Imre uram szokott nyughatatlanságát s alkalmatlankodtatását értjük. Ím azért szórul szóra deákra fordíttatván mindazokat, mai napon Őfölségének repraesentáltatni el nem múlatjuk. Azonban míg Őfölségének onnan felől bizonyos resolutiója jün ezaránt, kegyelmed ne csak panaszolkodjék, hanem mint vármegyének igaz bírája s hazája törvényét értője, követője, más, értelmes főrendekkel s vármegyék tagjaival egyetértvén, lölje fel módját, miképpen zaboláztassék meg azon ember, kívánván in reliquo Isten sokáig éltesse jó egészségben kegyelmedet.

Datum Cassoviae, die 10. Julii Anno Domini 1664.

Generosae Dominationis Vestrae

Amicus ad serviendum paratissimus

Comes Franciscus Wesseleny

Generoso Domino Michaeli Libercsey de eadem Comitatus Neogradiensis Vice Comiti, Arcisque Gács Capitaneo etc. Amico nobis observandissimo.

József Jankovics

PER IL SFONDO DI UN LUOGO TESTUALE DELL ‘AUTOBIOGRAFIA DI MIKLÓS BETHLEN

Relazione e strategia di comunicazione tra Imre Balassi III e Ferenc Wesselényi. I documenti qui pubblicati illustrano le strategia di comunicazione del conte palatino Ferenc Wesselényi nelle missive e nei decreti inviati ai governatori delle province, tra it 1664 e it 1666. Egli li informa dei misfatti del conte Imre Balassi III, della giustezza delle pene a lui comminate, e tenta di vietare the gli stessi trattengano rapporti con il Balassi, defiiiito „Ladro della Patria”. Tali scritti vengono messi a confronto con le lettere in cui Imre Balassi III, per interposta persona, risponde al Wesselényi: l’esagerata autostima e la grande superbia ricordano le lettere degli avi Menyhárt Balassi, con i suoi voltafaccia politici, e Bálint Balassi, il poeta, con i suoi noti violenti eccessi verbali e comportamentali. Maledizioni come quelle pronunciate da Imre Balassi III e registrate dai rappresentanti legali di Wesselényi sono assai rare nella storia della epistolografia ungherese.

 

 

Így idézd:

Jankovics József. „Bethlen Miklós Önéletírása egyik szöveghelyének hátteréhez: Balassi (III) Imre és Wesselényi Ferencdor kommunikációs stratégiája”. Acta Historiae Litterarum Hungaricarum XXX (2011): 207–220.

→Eredeti közlés (PDF) Bethlen Miklós Önéletírása egyik szöveghelyének hátteréhez