„Nem jó szó és mégis szükséges. Létrejötte összefügg azzal a szükséglettel, hogy a magyarsággal foglalkozó tudományokat közös névvel jelöljük. Tehát van magyar történettudomány, magyar néprajz, magyar antropológia, magyar nyelvtudomány stb. és van magyarságtudomány, ha mindezt a magyarság felől és nem a tudományok épületének ablakaiból nézzük.”
Eckhardt Sándor
Hungarológiai folyóiratok
Berliner Beiträge zur Hungarologie – A berlini Humboldt Egyetem magyar tanszékének német nyelvű hungarológiai évkönyve, főszerkesztő 1986-tól Paul Kárpáti.
Cahiers d’études hongroises – A párizsi Centre Interuniversitaire d’Études Hongroises és a Párizsi Magyar Intézet évenként megjelenő francia nyelvű hungarológiai folyóirata, felelős szerkesztő 1989-től Magyar Miklós, 1992-től Tverdota György, 1995-től Korompay Klára.
Hungarian Studies Review – The Canadian American Review of Hungarian Studies címmel 1974-ben Torontóban alapította Dreisziger Nándor. Mai címével 1981 óta jegyzik, szerkesztői Dreisziger Nándor és Bisztray György.
Hungarian Studies – 1985-ben alapította a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, angol, francia és német nyelven közöl hungarológiai tárgyú tanulmányokat, könyvismertetéseket. Főszerkesztői 1988-ig Voigt Vilmos, 1989-től Szegedy-Maszák Mihály. Kiadja az Akadémiai Kiadó.
Hungarológia – Tudományos, oktatásmódszertani és tájékoztató füzet. 1993-tól kiadja a Nemzetközi Hungarológiai Központ. Szerkesztői: Hegedűs Rita, Kőrösi Zoltánné, Tarnói László.
Hungarológiai Értesítő – Évente kétszer megjelenő bulletin, a magyar nyelv-, irodalom- és néprajztudomány éves bibliográfiájával, könyvismertetésekkel. 1979-től jelenteti meg a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság. Főszerkesztő 1983-ig Béládi Miklós, felelős szerkesztő 1979-től Jankovics József.
Hungarológiai Közlemények – 1969-től 1976-ig A Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményei címmel jelent meg az újvidéki intézet negyedéves folyóirataként, Főszerkesztői: Szeli István, Bori Imre, Hornyik Miklós, Molnár Csikós László, Jung Károly, Bányai János.
Hungarologische Beiträge – A Jyväskyläi Egyetem hungarológiai tanszékének évkönyve, német, magyar és finn nyelvű tanulmányokat közöl. Főszerkesztő az alapítástól, 1993-tól Tuomo Lahdelma.
Rivista di Studi Ungheresi – Olasz nyelvű hungarológiai folyóirat. 1986-ban alapította a római egyetem magyar tanszéke a Centro Interuniversitario per gli Studi Ungheresi évkönyveként. Főszerkesztő: Sárközy Péter.
Ungarn-Jahrbuch – A müncheni Ungarishces Institut német nyelvű, 1969-ben alapított hungarológiai évkönyve. Főszerkesztői: Georg Stadtmüller, Horst Glassl, Ekkehard Völkl, Adriányi Gábor. Jelenleg a szerkesztés gyakorlati teendőit K. Lengyel Zsolt végzi.
A „nemzetismeret”-től a hungarológiáig
A hungarológia (magyarságtudomány, magyarságkutatás, hungarisztika) fogalmi köre történetileg változó, koronként hol bővülő, hol szűkülő. A fogalom megalkotói és első használói – Gragger Róbert (1887–1926), Bartucz Lajos (1885–1966) és Németh László (1901–1975) a század húszas-harmincas éveiben úgy érezték, hogy az anglisztikához, hispanisztikához, szlavisztikához hasonlóan szükség van olyan nemzeti tudományra is, amelynek középpontjában a magyarság, a magyar nép ismerete, önismerete áll. Szükség van, mégpedig két okból: hogy a magyarság önmagát alaposabban megismerje, illetve önmagát jobban megmutatva új színnel gazdagítsa az egyetemes kultúrát. Bartucz szerint a nemzetre irányuló kutatási területek együtteséből kell megszületnie a „nemzetire vonatkozó ismereteket rendszerbe foglaló külön tudomány”-nak, melyet a berlini Humboldt Egyetem magyar tanszékének vezetője, Gragger jelölt ezzel a fogalommal: hungarológia. A tudósi törekvésekről mit sem sejtve, de azokkal szinte párhuzamosan Németh László ébredt rá ilyen tudománykomplexum halaszthatatlan létrehozásának igényére. Már a Tanú első számában (1932) programja fontos elemeként hirdette meg a „nemzeti ön- és helyzetismeret” tudománya, a magyarságra irányuló nyelvészeti, történelmi, földrajzi, néprajzi, szociológiai ismereteket komplex módon egybefűző hungarológia munkatervét. Két év múlva, a Válaszban – értesülve Graggerék kezdeményeiről is – az Egy hungarológiai társaság terve c. írása révén pontosabban kifejtette e tudományra vonatkozó elképzeléseit. A társaság fő kutatási területei: „1. a magyar nyelv ügye, 2. a mai magyar élet »történelmi geológiája«, kultúrrétegei, 3. magyar tájkutatás, 4. a magyar emberanyag ismerete és védelme, 5. összehasonlító népművészettan, 6. Duna-népek, 7. európai eszmék és magyarság”. Sokat ártott azonban a szárba szökkenő hungarológiának, hogy Németh az önismereti és összehasonlító jellegű tudományt később a roppant ingatag alapokon nyugvó sors- és jellemtudomány, s a szaktudomány helyett az erkölcs irányába fejlesztette volna tovább.
A jóllehet összehangolatlan, de mégis egybehangzó törekvések nyomán végül is megszületett a hungarológia vagy magyarságtudomány, mely szóban Eckhardt Sándor szerint „…nem valami új tudomány, vagy új módszer rejlik, hanem csupán olyan program, mely a magyarsággal foglalkozó tudományok célkitűzéseit mind magában foglalja és azokat organikusan kiegészíti, összekapcsolja”. E program jegyében indult meg 1935-ben az Ortutay Gyula szerkesztette Magyarságtudomány c. folyóirat, s alakult meg 1939-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán Eckhardt Sándor irányításával az érintett tanszékek közös szervezete, a Magyarságtudományi Intézet. Vele párhuzamosan több intézetben is folytak hungarológiai kutatások (Alföldi Tudományos Intézet, Táj- és Népkutató Központ, Erdélyi Tudományos Intézet). Az 1939-es esztendő másik nagy vállalkozása a Mi a magyar?c. tanulmánygyűjtemény Szekfű Gyula szerkesztésében. E kötet „objektív tudományos” választ ígér a címben feltett kérdésre, nem kisebb nevek tollából, mint, többek közt, Kodály Zoltán, Babits Mihály, Bartucz Lajos, Eckhardt Sándor, Kerecsényi Dezső, Keresztury Dezső, Zolnai Béla, Ravasz László. A szerzők az elszaporodó „lírai magyarságvíziók” ellen vették fel a küzdelmet, „melyek a félénk és tépelődő, könnyelmű és vakhitű, mogorva és rosszmájú egyéni tulajdonságokat aggatják fel a magyarság fájára, és elhitetni szeretnék, hogy csakugyan ilyen a magyar lombozat”. Ám az újonnan összerakott magyarság-kép egyes alkotói sem kerülték el a szellemtörténet és a nemzetkarakterológia szokványos kelepcéit.
Fordulat a hungarológia-fogalom alakulásában
A második világháborút követően az új társadalmi rendszer leegyszerűsítő hivatalos álláspontja ideológiai fenntartásokat is kifejezésre juttatva egyként nacionalistának bélyegezte a két háború közötti politika és publicisztika által diszkreditált, illetve az annak ellenében fellépő magyarságtudományt. A tudomány kényszerűen követte a hivatalos magyar politikát: kerülni kellett a tabukat, a kényes kérdéseket. A nacionalizmus gyanúja és a „szomszédos országok érzékenysége” miatt a magyarságtudománynak még a neve is kiveszett a szakirodalomból. Egészen 1968-ig, amikor is Újvidéken megalakult a jugoszláviai magyarság nyelvének, irodalmának, művelődéstörténetének vizsgálatát önmaga elé célul tűző Hungarológiai Intézet. E lépés – már csak az elnevezés miatt is – mérföldkő volt a hungarológia történetében – egyben példaadás arra, hogy az ország határain kívül is lehet – sőt, egy ideig szabadabban! – szervezett, intézményes keretek között magyarságkutatást végezni. Ezzel nagyjából egy időben kiderült, hogy szerte a világon, számos helyen – még ha egymástól elszigetelten is –, elismert szakemberek irányításával folyik hasonló jellegű oktató- és kutatómunka. Az anyaországtól függetlenül is, kisebbségben és diaszpórában is. Magyarok és nem magyarok részvételével egyaránt.
Hungarológiai intézetek, intézmények
Centre Interuniversitaire d’Etudes Hongroises (Paris) – 1985-ben alakult meg a Sorbonne III. kezdeményezésére, elnöke Jean Perrot.
Centro Interuniversitario per gli Studi Ungheresi (Roma) – 1985-ben alakult meg Rómában, kilenc, magyar nyelv és irodalom tanszékkel rendelkező olasz egyetem kutatóközpontjaként. Elnök: Giovanbattista Pellegrini, 1993-tól Antonello Biagini.
Hungarológiai Központ (Uzshorod) – 1989-ben alakult, Petro Lizanec vezetésével.
Hungarológiai Tanács (Budapest) – 1988 novemberében alakult, a művelődési miniszter tanácsadó testülete, elnöke Köpeczi Béla, főtitkára Kissné Pap Margit.
Magyar Nyelv-, Irodalom- és Hungarológiai Szakkutatások Intézete (Novi Sad) – 1976-ban az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke és a Hungarológiai Intézet egyesítésével létrejött felsőfokú oktatási és tudományos intézmény. Bibliográfiai füzeteket és tanulmánykötet-sorozatokat ad ki. Vezetői: Szeli István, Bori Imre, Utasi Csaba, Bosnyák István, Bányai János.
Nemzetközi Hungarológiai Központ (Budapest) – 1989 augusztusában alakult meg, előzménye a Magyar Lektori Központ. Külföldi felsőfokú oktatóhelyek hungarológiai oktatásának magyarországi szervezője. Folyóiratot és tanulmánykötet-sorozatot is kiad. Igazgatói: 1989-től Giay Béla, 1991-től Tarnói László, 1995-től Kőrösi Zoltánné.
Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság (Budapest) – 1977 augusztusában alakult. A világ hungarológusainak tudományos szervezete. Folyóiratokat és kongresszusai előadásainak szövegeit is kiadja. Első elnöke Bo Wickman (Uppsala), főtitkára Klaniczay Tibor (Budapest), főtitkárhelyettese Béládi Miklós (Budapest). 1991-től elnöke Rákos Péter (Prága), főtitkára Jankovics József (Budapest), főtitkárhelyettese Monok István (Szeged).
Ungarisches Institut (München) – 1962-ben alakult. Első igazgatói: Bogyay Tamás, Georg Stadtmüller, majd Horst Glassl. Évkönyvet és tanulmánykötet-sorozatot ad ki.
Zentrum für Hungarologie (Hamburg) – 1988-ban alakult, a Hamburgi Egyetem Finnugor Tanszékén, Wolfgang Veenker vezetésével.
A Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság megalakulása
A fenti felismerés az 1960-as években arra sarkallta a magyarországi és a külföldi hungarológusokat, hogy tudományszakuk zavartalan működése és fejlődése érdekében nemzetközi szervezetet, tudományos társaságot hozzanak létre. Hosszas tudománypolitikai küzdelmük 1977-ben hozta meg gyümölcsét, amikor, augusztus 25-én, Nyíregyházán megtartotta alakuló közgyűlését e régóta szerveződő társaság, melynek hivatalos elnevezése Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság lett. (Annak beszédes jeleként, hogy a hungarológia vagy magyarságtudomány szónak még ekkor sem volt kellemes csengése és létjoga.)
A társaság legfőbb célként azt tűzte maga elé, hogy a világ magyarságtudománnyal foglalkozó szakembereit összefogja, munkájukat támogassa, és tudományos tevékenységük eredményeit széles körben ismertté tegye. E feladatának folyóiratok (Hungarológiai Értesítő, Hungarian Studies)létrehozása, illetve kongresszusok szervezése révén igyekezett eleget tenni. Különösképpen fontos volt a társaság közvetítő szerepe: persona non grata hungarológusokat kellett integrálnia a magyarországi tudományos közéletbe, a kisebbségben élő és a nemzetközi tudományosságtól elzárt tudósokat informálni az anyaországban és a világban született új tudományos eredményekről.
A kilencvenes évek közepén mintegy harmincöt országból ezernél is több tagot számláló tudományos társaság hungarológia-értelmezése nem változott jelentősen a létrejötte óta eltelt közel két évtized folyamán. Értelmezésében a hungarológia ma is: magyarságtudomány, filológiai jellegű komplex tudomány, amely a magyar népre, etnikumára, történetére, nyelvére, kultúrájára irányuló interdiszciplináris tudományos tevékenység összessége. Célja a nemzeti civilizáció komplex kutatása. Vagyis, hogy minél teljesebben tárja fel, gondozza és elemezze mindazt, ami a magyar nép történeti múltjával, múlt- és jelenbeli kultúrájával összefügg. A szintézis nem valamiféle nemzeti jelleg, magyar lényeg elvonatkoztatására törekszik, hanem a magyar nemzeti civilizációt kívánja vizsgálat tárgyává tenni a maga komplexitásában, ellentmondásaiban és más nemzeti civilizációktól való elhatárolhatatlanságában.
Természetesen e fogalom-értelmezés is időhöz és helyhez kötött. Az egyes hungarológiai oktató- és kutatóközpontok saját igényeik, elképzeléseik és lehetőségeik szerint szabadon alakítják.
Ám a fogalom, parttalanná válva, értelmét veszíti.
Hungarológiai díjak
Lotz János-emlékérem – 1981-ben alapította a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság a magyarságtudomány kiemelkedő színvonalú külföldi művelésének (kutatás, oktatás, szervezőmunka) elismerésére. Az emlékérmet – Ligeti Erika kisplasztikáját – ötévenként osztják ki.
Díjazottak: Csapláros István (Varsó), Eva Martins (Stockholm), Penavin Olga (Újvidék), Vladimir Smilauer (Prága), Viljo Tervonen (Helsinki), Szent-Iványi Béla (Berlin), Faragó József (Kolozsvár), Karlheinz Mack (Bécs), Jean-Luc Moreau (Párizs), Pauline Palmeos (Tartu), Albert Tezla (Duluth, Minn.), Futaky István (Göttingen), Jakó Zsigmond (Kolozsvár), Hannu Launonen (Helsinki), Rákos Péter (Prága), Sass Kálmán (Brüsszel), Sivirsky Antal (Hága), Truong Dang Dung (Hanoi), Váradi-Sternberg János (Ungvár).
Szirmai Endre-díj – 1987-ben alapította Szirmai Endre, Stuttgartban élő orvosprofesszor, idegen nyelven írott magyarságtudománnyal foglalkozó monográfiák vagy eddig ismeretlen hungarológiai források feltárásának, publikálásának jutalmazására. A háromévenként kiosztandó 3.000 DM összegű díj odaítélésére a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság vezetőségét jogosította fel az alapító.
A díjat elnyerte: Czigány Lóránt: The Oxford History of Hungarian Literature (Clarendon Press, Oxford, 1984); Jolanta Jastrzebska: Personnages tragiques et grotesques dans la littérature hongroise contemporaine (Rodopi, Amsterdam, 1989); Richard Aczel: National Character and European Identity in Hungarian Literature 1772-1848 (Nemzetközi Hungarológiai Központ, Budapest, 1996) című munkájáért.