ID

5573

Szerző

Jankovics József

Címszó

Révay Erzsébet

Alcím

1660?–Mosóc, 1732. nov. 19.

Szócikk

Versszerző és imádságíró(?). R. Imre (†1688) Turóc m.-i főispán és Divékújfalusi Újfalusi Kata (†1700) lánya, →Petrőczy István, majd Philip Henrik Calisch felesége. Mind szülei, mind első férje halálára írt vagy szereztetett halotti búcsúztató verseket – az anyját elsiratók szlovákul is megjelentek –, ill. fennmaradt bujdosásban levő férjének küldött verse.

Petrőczy István →Thököly felvidéki harcainak egyik vezetője volt. 1681-ben jegyezte el a Habsburg-hűségben megmaradt Révay család leányát, Erzsébetet. 1682. nov. 19-én házasodtak össze Olsván, ezt követően Kassán laktak. Katalin leányuk (1683) és Imre fiuk (1685) korán meghalt. Petrőczy Thökölyt követve török földre húzódott. Amint az egyik halotti búcsúztatóból kiderül, Erdélybe vlsz. felesége is vele tartott. A házaspár végül húsz évre távol került egymástól. 1690–99 között Szklabinyáról, ill. Pozsarevácról és Bukarestből küldött levelek révén tartották a kapcsolatot.

A két évtized során váltott levelek a hosszú távol- és különlét, a rossz létviszonyok, magány, vágyakozás, hűség, féltékenység, bánat, a királyi kegyelem esélye, a bizonytalan hírek miatti érzelmekről vallanak kifejezően. A férj hűtlensége miatt házasságuk is válságba jutott, a válás lehetősége is felmerült. A necpáli iskola növendékei 1696-ban harmonika formájú, latin nyelvű képversben kívánták ~nak, hogy férje „a száműzetésből mielőbb visszatérjen”.

Petrőczy 1704 nyarán Erdélyben bukkant fel, Rákóczihoz csatlakozott, tábornoka lett, s a turóci, árvai, trencséni vidéken folytattak harcokat. Hazaérkezésének örömére október közepe tájt írt latin üdvözlő verset – a férjére húsz évet váró Pénelopé hasonlatával a középpontban – a zsolnai ev. egyház nevében a Rákóczi-párti zsolnai prédikátor, →Krmann Dániel. Petrőczy ez időben találkozhatott feleségével, ám házasságukban újabb bonyodalmat okozott, hogy a bujdosásból magával hozott egy asszonyt és gyermekét. Szklabinyára 1705 júliusában tért vissza, felesége várandós, beteg volt. 1705. szept. 6-án megszületett Erzsébet lányuk. 1707 táján javulás állt be viszonyukban. Petrőczy István 1711 elején Lengyelo.-ba menekült, honnan megtérte után, 1712. jún. 10-én, 58 éves korában halt meg Szklabinya várában. Necpálon temették el.

~ 1715-ben férjhez ment a német családból származó, nála hét évvel fiatalabb Philip Henrik Calisch (Calisius) császári ezredeshez. A prot. katona VI. Károlytól a Habsburg-ház hű szolgálatáért indigenátust és báróságot kapott, 1715-ben honfiúsították. ~ leányát, Petrőczy Erzsébetet 1721-ben összeházasították Calisch fiával. ~ hamarosan ismét megözvegyült, férje ötvennégy évesen váratlanul meghalt, Bécsben temették el.

~ két prédikátort is tartott maga mellett turóci és trencséni birtokain, jobbágyai lelki gondozására. Képviselője révén élénken érdeklődött az országgyűlés eseményei iránt. Vonzotta az iratokkal, dokumentumokkal való foglalkozás, családja iratait rendezgette, Rákóczi parancsolatait is összegyűjtötte. Feljegyzéseket készített a család és saját könyvtárának nyomtatott és kéziratos köteteiről. „Klenódium-jedzís”-ében számba vette és leírta ékszereit, arany- és ezüsműveit. Állítólag imádságoskönyv is került ki a keze alól. Megérte több unokája világra jöttét. 72 évesen hunyt el, első férje, Petrőczy István mellé temették a necpáli templomba.

~ leveleiből érzékeny lelkületű, de határozott, öntudatos, hű házastárs és világos okfejtésű, literátor alkatú asszony alakja sejlik fel előttünk. Komoly vonzalom és érzék fűzte a betűhöz. Férje száműzetéséből írt, kettős akrosztichonnal (a sorok elején és végén) ellátott panaszénekére maga is hasonlóval felelt. Az egyik népszerű Balassi-vers nótajelzésére (Bizonnyal ismérem…) író Petrőczy a strófák kezdősorának első és utolsó betűjébe rejti panaszüzenetét, felesége pedig – vagy a nevében verselő, életének, szenvedéseinek gondjait alaposan ismerő szerző – egy szlovákul megadott, 16. sz.-i német vallásos ének dallamára írt strófáknak a kezdő és záró betűjét hasznosítja inkább vigasztaló jellegű versében.

A férjének egyes szám első személyben írt, kettős árvaságáról, elhagyatottságáról beszámoló lírai hevületű vers már tartalmazza azokat a meghatározó motívumokat, képeket, amelyeket a halottsirató-búcsúztató énekek is felhasználnak ~ helyzetének jellemzésére. E versek erős személyessége, líraisága, egymásra utaló intertextuális kapcsolatai, összefüggései, a levelekben is felbukkanó kifejezések alapján joggal merülhet fel az a gyanú, hogy – szemben a kritikai kiadás állításával – ~t kell látnunk az anonim szerzőben. (Anyja tőle elköszönő halotti búcsúztató szavaira való feleletében írja: „Ez verseket immár mikor elvégezte / Egy atyádfiának keseredett szíve, / […] / Keserves sírással nyúlt ezen munkához, / Midőn Szklabinyárúl érkezett házához, / Hasonló volt majd elhervadó virághoz, / Óránként készülvén ő is az halálhoz.”) Van azonban szerzősége ellen szóló érv is: Újfalusi Kata temetése után a többi papi résztvevő díjazásától (5 ft) eltérő összeget, 7 ft 50 dénárt kapott a „Necpali Oskola Mester” „carmentül és énekléstül”, azaz versért és éneklésért. De említ ~ más hasonlóan alkalmas verselőt is, amikor 1701. dec. 22-én, halálát érezve közelegni, arra kéri →Radvánszky (II.) Jánost, hogy becsületes temetése legyen, „verseket mondasson, betévén belíek sok, keserves sorsomat, s gyermekségemtől való keserves bujdosásimat, uramért tett keserves nyomorúságimat”, „Krasnau [?] Imre jól tudja csinálni magyar és tót verseket, kérem, véle csináltassa tótul és magyarul, ki is nyomtattassa mind az kettőt.” Szintén gyakorlott verselőre vall, hogy az anya leányától való búcsúszavai közé zökkenőmentesen illeszkednek →Gyöngyösi István Kemény János-versének legszebb elmélkedő sorai az elmúlásról (Második könyv, 5. rész).

Művek és/vagy kiadások

Siralmas beszélgetések…, Debrecen, 1703 (RMK I 1684/a; a szülei halálára írt halotti búcsúztatók; a versek kézirata a pozsonyi állami levéltárban, a Kálisch család okirattárának a Zay családra vonatkozó anyagában: Thurzoiana. Fasc. LXI); Srdečné a velmi žalostivé slzy…, Zsolna, é. n., modern kiadása: Rudo BrtáŇ, Liptovský Mikuláš, 1948 (a szülei halálára írt halotti búcsúztatók); Kovács Sándor, II. (sic!) Petrőczy István és Révay Erzsébet levelei 1690–1699, Bp., 1916; Petrőczy István úrnak temetésekor elmondatott végső búcsúzása, részlet, in A kuruc küzdelmek költészete, kiad. Varga Imre, Bp., 1977, 96–97, 116–117, 222. sz. (fogalmazványa és tisztázata a pozsonyi állami levéltárban: Zay Archiv. Thurzoiana. Fasc. LXI, Nro 1, K. 2); RMKT XVII/14, 1991, 18., 51., 82., 109–112. sz.

Irodalom

Deák Farkas, Magyar hölgyek levelei 1515–1709, Bp., 1879; Esze Tamás, Egy fejezet a Rákóczi-szabadságharc könyv- és irodalomtörténetéből. A debreceni tipográfia termése 1703–1705, Bp., 1964; A kuruc küzdelmek költészete, i. m.; RMKT, XVII/14, 1991; Kilián István, A régi magyar képvers, Miskolc–Bp., 1998; Fukári Valéria, Révay Erzsébet második házassága, Új Szó, 2005. ápr. 23., 11; máj. 28., 11; Uő, Felső-magyarországi főúri családok. A Zayak és rokonaik. 16–19. század, Pozsony, 2008.