Felettébb csudálom mi dolog az legyen,
de meg kől vallanom, hogy igen nagy szégeny[1]
hogy te allopotod alá vetett légyen,
melyben vigadoztál régenten nagy kényen.

Rajtad uralkodik Árva Magyar Ország
ki lábod alat volt az mast torkodra hág
úcz fúcz minden felé valamint az jobbágy,
kire nem mas hozot hanem Német ország.

Az te Nemzetedbűl még királod vala,
addig minden dolgod szépen helyen vala,
de mihelyt kiralid el fogytanak vala,
te napod fénye is borulni kezd vala.

Nem is méltatlanul sirs mast te sorsodrul,
midőn gondolkodól regi vigságodrúl,
mert annyira estél (regi) szép állopotodrul,
gondolkodni bus sziv alig hágy azokrul.

Csokkal illettettél de meg csufoltattál
midon ravasz Néptől ugy meg csalattattál,
mondhatom valamint troja ugy te jártál,
ámbátor ugy mint az el nem hanyottattál.

Parancsolt volt eddig nékünk magyar Nemzet
de Forgács vezére majd meg rontya őket,
le tétetvén velek minden féle vegyvert,[2]
készületlen vágjuk mint kaszás a füvet.

Oh ha mast törvényben élvén hivattatnál,
bizony te dolgodrul számot nem adhatnál,
mert sok ártotlan vért öntél Koronczonál,
ki mast is földbül kialt tegedet átkozván.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Ugyan még ezeket szenvedni lehetne,
hogyha országában maradáso lenne,
de mast (körös) környül minden felé (telve) rakva vagyon véle
Magyarok városa Németekkel telve.

Egyedül hát Magyar Istenben remélven
vet föl még szárnyaid mind addig röpülvén
miglen a Németség it föl nem készülven
országában nem megy néked jót ígérvén.

 

[KÉP]

 

Kárász Miklós (1715–1797) szegedi főjegyző és fia, Kárász István (1745–1815) Csongrád megyei alispán feljegyzései között került elém a fentebb közreadott, ez ideig ismeretlen kuruckori versezet. A főként kései XVIII. századi iratcsomóban – korabeli vagy utólagos rendezői elv alapján – egymás mellé került két dokumentum,[3] amely megérdemli az irodalom- és művelődéstörténet kutatóinak különös figyelmét. Az egyik Forgách Simon generális 1706-ból származó, Széchenyi Pál érsekhez címzett érdekes levele, s mellette a körülbelül ugyanazokból az évekből származó vers másolata. Ez utóbbi azért juthatott ide, mert Forgách koroncói csatavesztését, Magyarország „alávetett” állapotát énekli meg.

Az irodalomtörténeti és különösen hadtudományi szempontból is jelentékeny, 1669–1730 közt élt Forgách Simon alakja és 1704-es koroncói (szömörei) tragédiája a veszteségeket előszámláló kuruc siralmas versek, „jajos énekek” gyakori témája. A Szencsey-daloskönyvben fennmaradt versek is igazolják, hogy Forgách szerencsétlen kimenetelű csatája köré jellegzetes hangú énekek csoportja épült, s az itt közzétett vers jól illeszkedik ezek sorába, a Siralmas ének az szömörei harcrul és A szegénylegény éneke közé. S talán éppen az a hiányzó láncszem, amit a harcról csupán tudósító Siralmas ének . . . és a Forgáchot már nyíltan árulással vádoló A szegénylegény éneke között a kérdés leghivatottabb szakértője, Esze Tamás hiányol: „A szemerei vereséget gróf Forgách Simon tábornok elbizakodott és szerencsétlen csatavesztése okozta, de egyik énekmondónak sem jutott eszébe, hogy felelőssé tegye őt. Két esztendő múltán A szegénylegény énekének egyik strófája már árulással vádolja a császári tábornokból lett kuruc generálist: sok pénzen adta el a kurucokat a szemerei harcon.”[4] Ez a vád, ha nem is olyan éles formában, de már előbb is megjelenik – ahogy a Felettébb csudálom… kezdetű vers tanúsítja, amelyről (a két szöveg összevetése nyomán) nem nehéz kimutatni, hogy korábban készült, mint A szegénylegény éneke. A Felettébb csudálom… magán viseli a siralom-énekek legfőbb sajátosságait. A vereség, az idegen elnyomó, és az ország pusztulása felett kesergő panasz-ének a jeremiádok hangján szólal meg: „A korábbi protestáns jeremiádok új változatai a vereséget sirató énekek” – vallja Esze Tamás.[5] Hozzáfűzhetjük: a vers úgy őrzi a jeremiád hagyományait, jellemzőit, hogy benne a vallásos elem már csak közvetve, áttételekben van jelen. Felerősödött viszont a vers nemzeti jellege, vagy az irodalomtörténeti kézikönyv szavaival fogalmazva: „a hazának távlatából és szemszögéből” íródnak a költemények.[6] Noha úgy tűnik, hogy a versezet szerzője jól ismerhette a kuruc költészet hagyományait, attól annyiban eltér, hogy nem részletezi epikusán a konkrét eseményt, inkább állapotot rajzol. Ugyanakkor viszont kifejezései számos más, hasonló témájú versével is összecsengenek, motívumait a kuruc költészet közhelyeiből meríti. Ilyen a dicső múlt és a dicstelen jelen összevetésére általában használt kép: „te napod fénye is borulni kezd vala”, a nemzeti királyok – különösen Mátyás – ébresztése, a megcsalattatás-motívum. Érdekes, hogy gondolatmenetét, frazeológiáját tekintve rokonságot mutat az egyik legkorábbi kuruc verssel, a Bónis Ferenc keservével.

Felmerülhet a kérdés és a lehetőség, hogy a Felettébb csudálom… szerzője talán maga is résztvevője volt a Győr melletti csatának, vagy legalábbis a Siralmas ének az szömörei harcrul ismeretében írta versét. A Forgáchot említő két szakasz tesz erről halovány bizonyságot. A Siralmas ének…-ben, miután Forgách „Nemest és nemtelent hadban parancsolá”, így kezdődik a harc szemléletes leírása: „Hajszternak tábora hogy felénk indula | Hírünkké nem lévén, készületlen kapa,”. A Felettébb csudálom … kezdetűben: „de Forgács vezére majd meg rontya őket, | le té- tetvén vélek minden féle fegyvert, |  Készületlen vágjuk mint kaszás a füvet.” Az általam kiemelt jelző azonosságán kívül még egy hasonlatbéli megegyezést találhatunk: a kaszás-fű hasonlatot a Siralmas ének… aratási képe is indukálhatta: „Úgy hever az holttest az mezőkön széjjel: | Miként aratáskor sűrű kéve renddel…” . (Bár ez a kép is gyakori lehetett a kuruc imádsággal rokon költészetben, a simontornyai várbéli nép könyörgéséből való mondat – valószínű bibliai eredetre megy vissza: „Ezentúl el érkezik az idő, mellyben az meg köszörült éles fegyver, mint a sűrű kévéket a jó termő mezőn, úgy hadgya széllyel a mi testünket is.”[7] S talán nem botorság a két vers létrejötte közötti időpont-különbséget újabb idézetpárral érzékeltetni.

 

Siralmas ének …

Nincs ki szánja,
Vagy földbe takarja,
Még olyan nincs, ki öszvehordassa.

Felettébb csudálom …

mert sok ártotlan vért
öntél Koronczonál,
ki mast földbül kiált
tégedet átkozván.

Természetesen az utóbbi kép ugyancsak közhely-számba megy ez idő tájt. De a két vers befejezése is rokon, azonos gondolati magból, hasonló fogalmazású „önbiztató”, reménykedő szabadságvágyból indul ki: mindkét vers szerzője az istent kéri, hogy „Adjon szabadulást magyaroknak.”

Azonban hátra van még a vers szerzőségének, keletkezési idejének s a kézirat autográf voltának kérdése.

Mind ez ideig szándékosan nem említettem az 1704-es keletkezésű Siralmas ének az szömörei harcrul szerzőjének nevét; Miszlai Andrásét. Miszlainak ezen az alkotásán kívül még két verse maradt fenn, ugyancsak 1704-ből, a Szencsey-daloskönyvben. Két bujdosó ének, a „Vigságnak töretik gyönge szép üvege” remekbe szabott sorral kezdődő vers, és az ugyanennek nótájára írt Miszlai András bujdosó éneke.[8] Ezekben a versekben Miszlai már inkább saját sorsára, bujdosó voltára figyelmez – tíz esztendeje, hogy „kenyerét eszem az bujdosásnak” –, ami természetesen nem választható el a pusztuló országétól, illetve a Dunántúlon különösen jelentős réteg – az ellenreformáció által üldözött, állástalan, vagabundus prédikátorokétól. A Siralmas ének… és a Felettébb csudálom… összevetése talán megsejtet valamit a két vers rokonságából, s minden bizonnyal hasznos lesz az utóbbi összehasonlítása a többi Miszlai-verssel is.

Már a nagyszerű indító kép, a „Vigságnak töretik gyönge szép üvege” megkezdi azt az egész versen végigvonuló ellentétpárt, ami a víg és a szomorú, a jelen és a múlt, a fényes és a homályos-borús szembeállításával gyakori és kedvenc alakzata a szerzőnek, s megtalálható a most közrebocsátott versben is. (Az első versszakban említett alávetett állapot, s a régi vigadozás, valamint: „te napod fénye is borulni kezd vala”.) Ugyanez a Vigságnak töretik… címűben: „Gyászba öltözött ma, – mint hollónak tolla; | Fényes napja, | Ragyogó csillaga, | Örömem mert gyászszal bé van vonva.” A már említett megcsalattatás-motívum itt is előkerül: „lm, álnokul megcsalt ez orcátlan világ, | Kinek minden dolga csak merő álnokság”. Felettébb csudálom… : „Csokkal illettettél de meg csúfoltattál | midőn ravasz Néptől ugy meg csalattattál,” … Ugyanakkor a szerző saját alávetett sorsának megjelenítésére használja a Felettébb csudálom…-ban az ország állapotának illusztrálására alkalmazott képet: „ki lábod alat volt az mast torkodra hág”-gal szemben „Miként az sár | Tapodtatom immár | Mindenektül, az ki föl s alá jár”.

Sorolhatnám még a másik versből is a filológiai megegyezéseket a Miszlai-versek és a Felettébb csudálom… között, szerzőjük azonosságát sugallva. De más tények is erre engednek következtetni. Természetesnek tűnik, hogy itt csak állapotot, hangulatot rajzol, hiszen az epikus részletező leírást már megtette a Siralmas ének…-ben, egyéni sorsáról pedig majd hosszadalmas bujdosása közben fog énekelni, így a vers 1704 június közepe és augusztus között keletkezhetett. Miszlai sorai között is gyakori a 12 szótagú versindítás, de verselésének árulkodó ismérve, hogy a versszak – 10 szótagú – sorát felbontja, általában 4/6 osztásban. A Kárász-család levéltárában talált kézirat azonban alighanem néhány évvel későbbi – talán emlékezetből – készült másolat, így nem dönthető el, hogy az eredeti tagolás milyen volt.

Látszólag Miszlai szerzősége ellen szói a versfőkből kiolvasható FRANC POUE, amelyről nehéz egyelőre megmondani, hogy név-e vagy névtöredék.[9] Elképzelhető ugyanis, hogy a vers maga is töredék, jóllehet a versindítás reális vershelyzetből, a „felettébb csudálom” szituációjából történik, s a lezárás is befejezettséget sugalmaz. Azonban – a minden valószínűség szerinti – másolatban az új oldalra való átmenetnél, s a 7. versszak után üresen maradt helynél lehetséges, hogy kimaradtak sorok. Valószínűnek látszik, hogy az ugyanezen papírlapon fellelhető, egyéb, nem magyar szöveg: („Aj komnye nye komnye lepsa kunye nye | Kumnye unye vepro peprovanye, unye | Czukro czukrovanye kumnye nye kumnye, | lepsa unye nye kumnye.”) eligazíthat a lejegyzés vagy másolás helye, körülményei felől, mivel a Kárász-család, levéltára Trencsén, Nyitra és Pozsony megyei vonatkozásokat is tartalmaz, s a szlovák sorok hangállománya is erre a vidékre jellemző. Ha elfogadjuk a versfőkbe rejtett értelmes szöveg – akár épp üzenet – alternatíváját, ez sem zárja ki Miszlai András személyét a vers lehetséges szerzői közül, mert 1720 után a vajtai magyar és szlovák ajkú evangélikus gyülekezet lelkésze volt, s élete vége felé a Komárom megyei Bókodon teljesítette hivatását.[10]

Nem célom Forgách Simon árulása kérdését e közlemény keretei között vizsgálni, csupán a Forgách-kép alakulását bemutatni, amennyiben ez egy mozzanattal közelebb visz a szerző azonosításához. Mert minden bizonnyal felekezeti sérelmek következtében vált az erdélyi hadak generálisa, sok győztes csata vezére, a „dunántúl labancot hodoltató” Forgách 9 a köztudatban is árulóvá. A Siralmas ének az szömörei harcrul még csak tudósít:

 

Az gróf Forgách Simony mikoron hivatá,
Nemest és nemtelent hadban parancsolá
És meghagyá:
Az ki nem akarná,
Feje el vész és minden jószága.

 

A Felettébb csudálom… már számonkér:

 

Oh ha mast törvényben élvén hivattatnál,
bizony te dolgodrul számot nem adhatnál,
mert sok ártotlan vért öntél Koronczonál,
ki mast is földbül kiált tégedet átkozván.

 

A szegénylegény éneke pénzért való árulással nyíltan vádol:

 

Győr alatt sok szép hada marada,
Akit Forgács pénzen elada,
Mely pénzt is nagy esküvéssel el is tagada.
Kit Simonnak
Barátjának
Raka vállára.

 

Mint már volt róla szó, a vallásos elem nem hat közvetlenül a most megismert versben. De Forgách beállítása arra vall, hogy mindenképp a protestánsok között kell keresnünk szerzőjét. Az akkor verselésre leghajlamosabb és legalkalmasabb réteg, a papság – amolyan „közrendű” prédikátorok – vagy a diákság soraiban. Bercsényinek a fejedelemhez írott leveleiben nagyszerűen végig lehet kísérni a Forgách-hír kialakulását és fejlődését, valamint a „magyar lelket mustráló pap” kitétellel arra is utal, hogy a hír keltését – és így terjesztését is – a „magyar hitű” luteránus, evangélikus papok soraiban kell keresnünk.

Bercsényi levele, 1704. április 28: „Forgács öcsémről oly hirem van: sem űzték, sem kergették, szolgái fogása praetextus; … kiküldésének okát, hogy az király részére csinálják meg az magyarokot.”[11] 1704. június 13: „Gyütt ugyan paraszt-hirben ollyan bolond hir is ma, hogy az mieink Forgácsot árultatásban tanálták, és fogva vitték Nagyságodhoz.”[12] Ez a jelentés már a koroncói harc napjaiban jut el Bercsényihez, s érdemes megfigyelni a józan kommentárt: „Ez rut dolog, mindgyárst ollyan hire van, az kinek valami nem succedál.” – 1704. június 20: „Rettenetes hire van Forgácsnak: illyen áruló, sőt hogy megfogták és Nagyságodhoz vitték; az német közt is nagy az hire, Győrött igen nyögték előre ezeket, és az nap, hogy a harc volt, ugyan valami magyar lelket mustráló pap, nevezet szerént azt írja ösmeretlenül nekem: attul fél, mind odaveszti Forgács Uram a magyarságot. Elhiszem, szaporította a nyelveskedést Viarssal való talán kétszeri beszéd, is.[13]

Valószínű, hogy lesz még a kutatásnak néhány szava a Forgách-kép torzulásai ügyében. Itt csupán az eredetét, a versben való lecsapódás folyamatát kísértem figyelemmel, abban a reményben, hogy sikerült közelebb kerülni a Felettébb csudálom… kezdetű kuruckori vers indítékaihoz, keletkezésének körülményeihez.

Összegezésül elmondhatjuk tehát, hogy létezik egy verscsoport, amely a koroncói csatavesztés körül alakult ki. A versek legtöbbje 1704-ben íródott, s a Szencsey-daloskönyv őrizte meg számunkra. Miszlai András kétséget kizáróan együtt bujdosott a másik versszerzővel, Szencsey Györggyel; költészetük témában, hangulatban, kifejezési eszközök tekintetében közel áll egymáshoz. Noha nincs abszolút érvényű, primer bizonyíték, hogy az itt nyomtatásban először napvilágot látott Felettébb csudálom… Miszlai András szerzése, szövegösszevetés eredménye alapján azonban – a versek feltűnő színvonalkülönbsége ellenére is – megkockáztatható a feltevés, hogy újabb, ez ideig ismeretlen Miszlai-verssel állunk szemben, mely egyúttal fontos adalék a kuruc költészet jellegzetesen dunántúli arculatú alkotásainak jobb megismeréséhez is.

 

József Jankovics

UNBEKANNTES KLAGELIED AUS DER „KURUTZEN-EPOCHE”

Nicht nur der Text eines bisher unbekannten Klageliedes wird hier mitgeteilt, sondern der Verfasser des Artikels versucht auch den Namen des Autors und den Zeitpunkt bzw. die Umstände der Entstehung aufzudecken. Aufgrund von Motivuntersuchungen und philologischer Vergleiche aber auch an Hand von historischen Beweisen (die Rolle des im Gedicht erwähnten Generals S. Forgách, die Fakten der Schlacht bei Koroncó im Jahre 1704 usw.) lässt sich das Gedicht dem – als Schriftsteller schon bekannten – A. Miszlai (oder einem anderen vertriebenen lutherischen Prediger) zuschreiben. Das aufgefundene Manuskript ist nicht das Original, stammt aber fast aus der gleichen Zeit und enthält auch ein kurzes slowakisches Textfragment.

 

[1] szégyen

[2] fegyvert

[3] Kárász István iratai P 353 jelzet alatt találhatók az Országos Levéltárban. A verset tartalmazó, összehajtogatott papírlap sorszáma 28-4–288. A vers a hajtogatás miatt a 288. és 284. oldalakra került, s a vers után más tollal, talán tollpróbaképp „A lov, A Lórul” szöveg olvasható. A 285. 286. oldalakon latin szöveg van, a 287-esen a később idézendő szlovák nyelvű mondóka, majd itt is tollpróba, és egy mondattöredék: „Annál nagyobb sérelmet szenvettem, mennél előbb” – Talán ez is verstöredék.

[4] Esze Tamás: Kuruc költészet. Bp. 1951. 21.

[5] Esze Tamás: i. m. 20.

[6] A magyar irodalom története. 2. köt. Bp. 1964. 479. (Varga Imre).

[7] Esze Tamás: Várbeli népnek könyörgése a kuruc Simontornyán 1709-ben és 1710-ben. Klny. a Református Egyház 1952. márc. 15-i, 6. számából. 5.

[8] Thaly Kálmán: Adalékok a Thökölyés Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez. 2. köt. Pest, 1872. 64., 69.

[9] Csanda Sándor: A törökellenes és kuruc harcok költészetének magyar–szlovák kapcsolatai. (Bp. 1961.) című könyve nem igazít el ebben a kérdésben, azonban az ott közölt Anagramma Slavicum mintájára Käfer István szíves megoldás-javaslata szerint esetleg feltételezhetünk az akrosztichon FRANC POUE-jében – egy betű felcserélődésével – a mai szlováknak megfelelő FRANC PUOE (Ferenc jön) jelentésű, Rákóczira vonatkozó rejtett üzenetet.

[10] Payr Sándor: Miszlai András, a kurucvilág költő-papja. Protestáns Szemle, 1928. 159–164.

[11] Székesi Gróf Bercsényi Miklós jőhadvezér és fejedelmi helytartó levelei Rákóczi fejedelemhez. 1704–1712. I. (1704–1705). Kiadta Thaly Kálmán. Bp. 1875. 26.

[12] Uo. 55.

[13] Uo. 63.

 

Így idézd:

Jankovics József. „Ismeretlen parasztének a kuruckorból”. Acta Historiae Litterarum Hungaricarum XIII (1973): 133–140.

→Eredeti közlés (PDF) Ismeretlen panaszének a kuruckorból